Ismét kigyulladnak a kicsiny, oly sokat mondó mécsesek. Szentélyavatásnak, Chanukának napjain gondolunk a mi nagy hőseinkre, Matiszjohura s a Chasmoneusokra. Szimbolikus ezeknek a napoknak a jelentősége. 

Tisri havával elmúlnak a nagyünnepek az ő magasan szárnyaló áhítatukkal, szívre ható és felemelő imáikkal és megtelik a szív bizalommal és reménnyel. Azután következik a hétköznapok sorozata, a szürke, idegrázó életküzdelem. A kedély lassankint eltompul, a kétségbeesés sötét felhője kóvályog a láthatáron, a gondok fekete madarai vájnak lelkünkben karmaikkal. És akkor, mintegy lelki egyensúlyunk megmentésére beköszönt a fénynek az ünnepe.

Szól a Chanuka-mácses a kis korsóról, amely kifogyhatatlan volt. Megerősíti reményünket, hogy a mi életküzdelmünkben is, csekély erőnk olajkorsója Isten-i segítséggel bőséges és dús lesz. Megtanít bennünket szerénység körében is a sugárzó fény élvezésére, hiszen azért rendeli a hagyomány, hogy נר חנוכה שהניחה למעלה מכ’ אמה פסולה – nem szabad a Chanuka-gyertyát túl magasan gyújtani. Meg akar óvni a kétségbeeséstől, azért azt írja elő a vallástörvény, hogy nem szabad a Chanuka-mécsest lesüllyeszteni s mélységben gyújtani. Hirdeti: בשעת הסכנה מניחה על שלחנו – bajok idején húzódjunk vissza családi körünkbe, mert ez jelenti a mi erőnket. 

Chanuka az igazi zsidó szabadság ünnepe. Úton-útfélen halljuk a szabadságnak hangoztatását. Szabadság alatt mindenki azt érti, hogy az ő akarata teljesedjék, a másnak rovására, másnak a joga csak annyiban érvényesüljön, amennyiben az saját kényelmét nem érinti. Pedig a szabadság jelenti a szent törvénynek tiszteletét saját elhatározásunkból. 

Az igazi szabadságra példát adtak a mi chasmoneusi hőseink. Ha feladták volna igazukat, élhettek volna külső szabadságban. Ők azonban úgy érezték, hogy nem ér egy élet semmit sem, ha nincs meg a belső szabadság, amelyet az Istennel és tanaival való kapcsolat adhat meg. Síkra szálltak a hellenizmus bölcseletével, amely minden kényelmet, élvezetet, cifraságot, társadalmi hazugságot, konvencionális valótlanságot, a szavak árjával és mártásával igazolni tudott. Ők a kényelemnek lágy fuvolahangja helyébe a becsületnek שופר-hangját választották és népük múltja szellemében, népük jövőjéért odaadták életüket.

Hogyan lehetünk méltók hozzájuk? Úgy, hogy megvalósítjuk az előírást: אש תמיד תוקד על המזבח לא תכבה – „A szent tűz égjen benn az oltáron, ne aludjék el.” Minden szívnek ilyen oltárnak kell lennie, amelyen a chasmoneusi idealizmus, odaadás, áldozatkészség, önzetlenség tüze lobogjon.

R. Schreiber Sámuel 1933-as chanukai írása alapján.