Oktatás

Maszoret Avot Családi Bölcsőde, Bölcsőde, Óvoda és Általános Iskola

Cím: 1075 Budapest, Wesselényi utca 44.
Titkárság: +36 (1) 413 0136
E-mail: info@wesselenyiiskola.hu
Web: www.wesselenyiiskola.hu
Igazgató: Gubis Csaba

A Pesti Izraelita Hitközség megbízására Freund Vilmos építészt tervei nyomán 1896-ban adták át a ma is álló, korszerű iskolaépületet a Kertész utca és Wesselényi utca sarkán, melyet nagyméretű, zsinagógai funkciót is ellátó díszteremmel is felszereltek. Az 1919/20-as tanévben itt indult el az ország első zsidó gimnáziuma, mely az 1923/24-es tanévtől kezdve a Szent Domonkos (ma: Cházár András) utca és Abonyi utca sarkán időközben felépült új izraelita fiú- és leánygimnáziumban (ma: ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium) működött, s az épületben csak az alsóbb iskolák maradtak.

1944 november végétől a Wesselényi iskola a budapesti nagygettó határépületévé vált. Az épület mentén lett kialakítva a december 10-én lezárt gettó négy kapujából az egyik, a keleti kapu. Az iskolaépületben szükségkórházat alakítottak ki. A gyógyszereket a Nemzetközi Vöröskereszt próbálta meg biztosítani. A gettó falait 1945 január 18-án hajnalban itt törte át a Vörös Hadsereg.

A hatalmas veszteségek után hamarosan újraindították az oktatást a Wesselényi iskolában is, ami 1948-ig folyhatott, amikor – akárcsak a többi felekezeti iskolát – az állam bezáratta. Ezután évtizedekig szakmunkásképző intézet működött a falak között. 1955-ben az épület falán helyezték el a gettó-emléktáblát, melynek a szövege a következő:
Mindazok emlékének,
akik a gyilkos fasizmus áldozatai lettek.
Mindazok hálájaképpen,
akik a felszabadító szovjet hadseregnek köszönhetik új életüket.
A gettófalak lerontásának tizedik évfordulóján,
állította a VII kerület lakossága

1990-ben új fejezet kezdődött az épületben, ekkor nyitotta meg kapuit az Amerikai Alapítványi Iskola Maszoret Ávot. A rendszerváltást követő első zsidó iskola közel 500 diákkal kezdte meg működését a kanadai Albert Reichmann és amerikai David Moskovits nagyvonalú felajánlásának köszönhetően. Időközben az intézmény fenntartását a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség vette át. Ahogy az iskola neve (Maszoret Avot) is mutatja, az itt dolgozó pedagógusok az ősi zsidó tradíciók szellemében nevelik a gyerekeket a modern életnek megfelelően felszerelt épületben. Az épületben jelenleg családi bölcsőde, bölcsőde és óvoda működik.

Intézmények, szolgáltatások
A hitközség által üzemeltetve
  • /