Idén augusztus 25-ére esik Budapest emblematikus orthodox főrabbijának, Reich Jákov Koppel (1838–1929) rabbinak az évfordulója, elul 17. Verbón látta meg a napvilágot, ahol nagyapja – kiről nevét is kapta –, Jákov Koppel Altenkunstadt volt a rabbi. Apja, Ráv Reich Ávrahám Jechezkiél trencsénbáni rabbi volt, aki fiát az ország két legnagyobb jesivájába küldte tanulni, Pozsonyba Ktáv Szófer mellé, és Nagyváradra Landesberg Jicchák rabbihoz. 22 évesen a szobotisti hitközség rabbija lett, ahol apósa helyét foglalta el, majd 12 év után nagyapja örökébe hívták. 1890-ben elfogadta a pesti orthodoxia meghívását, majd működése alatt felvirágzott a fővárosi vallásos zsidóság, felépültek a mai napig használatos intézmények, így a Kazinczy Sul, a mikve stb. Törekvéseinek széleskörű elismerése volt a királyi tanácsosi címe és, hogy a felsőház tagja lehetett. Emlékéből fakadjon áldás!

Freudiger Ábrahám, az orthodox hitközség akkori elnöke terjedelmesre írt nekrológjában többek között az alábbiakkal búcsúzott Reich főrabbitól a Zsidó Ujság címlapján:

„Egy mindenképpen beteljesedett, eszményi céloknak szentelt, örök értékű eredményeket érlelt életnek szemlélete által ébresztett érzéssel kell tudomást vennünk Reich Koppel főrabbi megdicsőüléséről. A mulandóság hatalmát s a halhatatlanság leheletét, az emberi test gyarlóságának voltát és a szellemnek halált legyűrő erejét érezzük felénk áradni ebből az Isten-áldotta életpályából s földi megszűnéséből. A patriarcha itthagyott minket, gyermekeit, de egész élete hitközsége erkölcsi tőkéjének értékállományába ment át. […]

Élete a pesti és egyáltalában a hazai orthodoxia történetének egy klasszikus fejezetét jelenti. Hasonlít a régi klasszikus talmudi zsidóság ama korszakához, amelyet a hagyomány a tanaiták korszakának nevez. A korszak elején Rabbon Jajchonon ben Zakkáj áll s a befejezését Rabbi Jehüdo Hanószi jelenti. A korszak eleje egybeesik a chorbannal, a Szentély lerombolásával és a végén a zsidó szellemi élet egyik tárházának a Misnának befejezésével. Mikor Reich Koppel legelőször magában érezte a hivatottságot a rabbi pályára és a Tóra szolgálatába állította, akkor ugyancsak szentélyrombolás volt. A régi zsidó értékek rombolását jelentette az a szellem, amely az 1868-i kongresszuson megnyilatkozott. Arról volt szó, vajon a Sülchon Orüch-ban kodifikált szent törvények maradjanak-e érvényben, azok adják meg a hitközségi intézmények jellegét, avagy a divat változó formáját fogja értékelni a szentségeinket. S a kongresszuson a hagyományt fölényesen negligáló irányzat győzött. S akkor az orthodox zsidóság vezérei úgy érezték, hogy ugyanazt kell tenni, mint egykoron Rabbon Jajchonon ben Zakkáj: a Tóra alapján meg kell szervezni a zsidóságot. Eme építők és szervezők között ott látjuk az akkor harminc éves tetterős szobolisti rabbit. Az építő munka egyre haladt, a hithűek tömörültek, új szervezetet létesítettek. Az új szervezet fényesen kiállta a próbát. A hitközségekben új vérkeringés indult meg az orthodoxia egyre fejlődő intézményieben. […]”