Zsinagógák

Dessewffy utcai zsinagóga

 

Cím: 1066 Budapest, Dessewffy utca 23.

A Dessewffy utcai zsinagóga Budapest egyik legrégebbi működő orthodox imahelye. A zsinagógát 1870-ben alakították ki egy lóistállóból, mely aztán az orthodox hitközség Bikur Cholim – elsősorban a betegek megsegítésével foglalkozó – egyletének a székhelye lett.

A zsinagógát régen a „vörös sipkások” templomának is nevezték, ugyanis a kezdetekben elsősorban fuvarosok és hordárok imádkoztak itt, akik jellegzetes vörös fejvedőt viseltek és a pályaudvar közelsége miatt jártak ide. A 20. századfordulótól, az Andrássy út kiépülésével a zsinagóga közönsége is megváltozott, s az előkelőbb középosztály kezdte használni, például a ma is használatos carrarai fehérmárványból faragott bimát dr. Rakonitz Dezső a Bikur Cholim elnöke ajándékozta a templomnak 1936-ban.

A zsinagógát jelenleg a Tikva Kolel orthodox tanulóprogram használja keddenként és csütörtökönként.

Intézmények, szolgáltatások
A hitközség által üzemeltetve
  • /