Ma van a budapesti nagy gettó létrehozásának 80. évefordulója. A csillagos házak helyett történő létrehozásáról a nyilasok a rendeletek betartatására hivatott, zsidó vezetőkből választott Zsidó Tanácsot 1944. november 18-án értesítették.

A gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a területet végelegesen december 10-én zárták le. A rendelet kimondta, hogy a Budapesten élő, sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak a VII., Dohány utca, Nagyatádi Szabó István utca (ma: Kertész utca), Király utca, Csányi utca 3–6. szám, Rumbach Sebestyén utca 17–19. szám, Madách Imre út, Madách Imre tér, Károly király út (ma: Károly körút) által határolt kb. 0,3 km²-es területre kell összeköltözniük. A kijelölt körzetben összesen 162 csillagos ház volt és az ott lakó nem zsidóknak cserelakás ellenében el kellett hagyniuk otthonaikat.

Levéltárunk gyűjteményében található Rosenberg Eszter naplója, aki így emlékszik ezekre a napokra:

“November 28:
Reggel 7-kor elvittek minket a Klauzál térre és onnét a Gettóba, kifosztva. Új címünk: Wesselényi u. 14, I em. 4. előszobája.

November 29.:
Az előszobából beköltöztünk a nagyszobába, ahol 19-en alszunk a földön, egymás hegyén-hátán. Mi lesz itt, ha éjjel Gabival ki kell mennünk?”

A gettót magas deszkapalánkkal vették körül és december 10-én lezárták.A területre eredetileg 40.000 embert telepítettek, de ez a szám gyorsan emelkedett és 1945 januárjára már elérhette a 70-80.000 főt is.

Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott. A közegészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, mát decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki. Járvány csak azért nem tört ki, mert az időjárás meglehetősen hideg és fagyos volt 1944-45 telén.

A lakóhelyiségek rendkívül zsúfoltak, a tisztálkodási feltételek minimálisak voltak. A vízhálózat akadozva vagy egyáltalán nem működött. Vizet a szomszédos házakból vagy a megnyitott természetes kutakból kellett hordani. Fürdésre szinte egyáltalán nem volt lehetőség.

Az idősek és betegek ápolását szinte lehetetlenné tette a gyógyszerhiány. A gettón kívüli két komolyabb zsidó szükségkórházat külön engedéllyel a gettólakók is igénybe vehették, de az ottani elhelyezés és az ellátás színvonala annyira leromlott, hogy többen az öngyilkosságba menekültek. A gettó halottait decemberben még a „kinti” izraelita temetőkbe szállították, később azonban az utcai harcok miatt már erre sem volt lehetőség. Kényszerűségből a holttesteket elkülönített helyeken, az Orthodox Hitközség Kazinczy utca 40. szám alatti rituális fürdőben felhalmozva tárolták, és a Klauzál téren és a Dohány utcai zsinagóga udvarán is temettek.

1945. január 17–18-án a szovjet csapatok elérték Pest központi részeit. A harcok Budán tovább folytatódtak, de a pesti gettó felszabadult. Az ostromot a mintegy 80.000 emberből 68000-en élték túl. A gettó felszabadulása után megközelítőleg 3000 temetetlen holttestet találtak, amelyek többségét a Dohány utcai zsinagóga mellett, tömegsírokban temettek el. Az épületek nagy része súlyos károkat szenvedett, így a mikve és a Kazinczy utcai Orthodox Nagyzsinagóga is, melynek padjait tűzifa híján a gettólakók eltüzelték.