„Ez legyen a poklosnak Tórája megtisztulásának napján […]” (3Mózes 14:2.) – Azt írja a Chajvász Hálvovajsz, hogy amikor valaki láson hárát beszél barátjáról, akkor elveszik tőle micvájait és odaadják annak, akiről beszélt. Másik oldalról pedig leveszik a másik emberről a bűnöket és átadják annak, aki rosszakat beszélt. Ezért áll itt úgy, hogy: „Ez legyen a poklosnak Tórája megtisztulásának napján […]”, mert csak a megtisztulás napjától, miután megtisztul, és megtér bűnétől akkortól kezdve számít az általa tanult Tóra sajátjának, és lesz az övé. Addig viszont minden tanult Tóra annak lesznek adva, akiről láson hárát beszélt (Erec Cvi).

„[…] vitessék oda a paphoz;” (3Mózes 14:2.) – Úgy áll a Nögoim traktátusban (3. fejezet 1. Misna), hogy a kajhénnek ki kell mondani azt a szót, hogy tiszta, vagy tisztátalan, amikor tisztának vagy tisztátalannak nyilvánít egy poklos embert. Ha nem ejti ki ajkai ezeket a szavakat, akkor nem válik tisztává vagy tisztátalanná, habár mindenki látja hogy meggyógyult, illetve mindenki látja, hogy poklos. Meg kell értenünk miért van ez így? Tudjuk, hogy a poklosság a láson hárá bűne miatt jön. Ha valaki láson hárát beszél, az azért van, mert azt hiszi szavainak nincs súlya – „csak úgy mondta…” – s azt gondolja, hogy ezzel nem árt embertársának. Ha tudná milyen óriási ereje van a beszédének – ahogy áll a Midrásban (Dvorim Rábe 5. 10.): „A láson hárá három embert pusztít el: aki mondja, akinek mondja, és akiről mondja”, – akkor biztosan őrizné ajkát és nyelvét, és nem beszélne rosszat. Ezért amikor megbűnhődik vétkéért, tisztátalanságának és tisztulásának a kajhén szavai által kell történnie, mutatván ezzel, hogy egyetlen szó a kajhén szájából tisztátalanná, illetve tisztává teheti. Ilyen óriási hatalma van az ember által kiejtett szónak. Ebből vegyen tanúságot, hogy többet ne ejtsen ki száján rosszat (Ohel Jakov).

R. Paskesz Zev tanítása a hetiszakaszhoz.