Szerdára esik a ישמח משה halhatatlan szerzőjének, Reb Teitelbaum Mose 181. évfordulója, támuz hónap 28. Reb Mose anyai nagybátyjának, Árje Léb Lopatiner stizeni gáonnak volt a tanítványa, aki később, a „lublini látónál” tett látogatása után fordult a haszidizmus felé. 

Döntvényei a השיב משה a Zsoltárokra vonatkozó munkája pedig תפלה למשה címen jelentek meg. Leszármazottjai a szatmári és szigeti dinasztiák alapító lettek, így öröksége ma is virágzik.

Sírhelye máig az egyik legfontosabb zsidó zarándokhelynek számít. Az ohel bejárata fölött látható feliratot egy tórai idézet szerint vésték, mely magyarul így hangzik: „Mózes pedig vette a sátort és felvonta a táboron kívül, távol a tábortól és elnevezte gyülekezés sátorának. És volt: Mindenki, aki kereste az Örökkévalót, kiment a gyülekezés sátorához, mely a táboron kívül volt. És volt, midőn Mózes kiment a sátorhoz, felállott az egész nép és megállott ki-ki az ő sátra bejáratában; és néztek Mózes után, míg nem bement a sátorba.” (2Mózes 33:7–8.)

Életéről számos csodatételt mesélnek a mai napig, hozzá fűzik Kossuth Lajos meggyógyítását is. Életét átjárta a Messiás-várás, úgy mesélik, hogy minden peszách előtt egy kosárba készített maceszt és bort, hogyha eljönne a Messiás, akkor ne kelljen időt vesztegetnie külön még a pakolással is. Reb Mose Messiás-várásáról Martin Buber az alábbi történeteket jegyezte fel: 

„Mose Teitelbaum rabbi szakadatlanul várta a Messiás eljövetelét. Ha valami sokadalom hangját hallotta az utca felől, reszkető hangon kérdezte: »A követ jött?«

Mielőtt este nyugovóra tért, ágya mellé készítette szombati öltözékét és ráhelyezte a vándorbotját. Egy őrt azzal bízott meg, hogy az első észlelt jelre rögtön költse fel.

Egyszer megvételre ajánlottak neki egy szép lakóházat közvetlenül az imaház mellett. »Mit kezdjek vele?« Kiáltott föl. »Maholnap itt a Messiás, akkor pedig Jeruzsálembe költözöm.«

Korának tekintélyes cádikjai azt tartották róla, hogy Jirmejáhu próféta lelkének egy szikrája kelt életre benne. Ha valaki a Szentély elpusztulásának napján érzett mérhetetlen gyászán csodálkozott, azt szokta mondani: »Mit csodálkoztok? Én vagyok az az ember, aki látta a nyomorúságot. De Isten megengedi, hogy az épülést is lássam.«

Késő öreg koráig sosem ötlött eszébe, hogy még a Messiás eljövetele előtt meghalhatna. Nyolcvankét éves volt, amikor engesztelés napjának előestéjén, a כל נדרי elmondása előtt így szólt: »Világ Ura, te tudod, hogy rossz tanuló vagyok, de azt is tudod, hogy megmondom az igazat, hazudni nem szoktam és nem szépítem a dolgokat. Ha Mose, Channa fia tudta volna, hogy megőszül, mielőtt a Messiás jön, bizonyára ki sem bírta volna addig. Te viszont, Világ Ura, nap mint nap bolondítottál, míg teljesen meg nem őszültem. Ebben a korban nagy dolog az, ha a Mindenható egy vén bolondot bolonddá tud tenni! Most kérlek, Világ Ura, jöjjön már el a Messiás! Nem mi miattunk, hanem Te miattad, hogy a nép megszentelje Nevedet!«” (Haszid történetek, II. kötet, Budapest: Atlantisz, 1995. 202–203.)

Úgy mesélik, hogy amikor a szentéletű újhelyi rebe megtért Teremtőjéhez, vonakodott belépni a Mennyországba, ezért az Örökkévaló kiküldte elé Dávid királyt, hogy hárfajátékával kísérje be az őt megillető helyre…

Emlékéből fakadjon áldás!