A hitközség friss hírei

Egy 24 órát Tóra-központ ötlete és megvalósításai

Amikor az אור החיים הקדוש szerzője, Chájim Ibn Attar (1696–1743) 1740-ben Marokkóból a Szentföldre vándorolt, végig az a cél lebegett a szeme előtt, hogy az Örökkévaló örömére egy olyan jesivát alapítson Jeruzsálemben, ahol a nap minden órájában a szent Tórát tanulják. Sajnos a rabbi gyönyörű terve egy pestisjárvány miatt elhalasztódott, de azután, élete vége előtt néhány hónappal mégis sikerült neki.

Szintén ebben az időben, csak néhány évvel korábban a הרמח”ל, vagyis Mose Chájim Luzzatto rabbi (1707–1746) szintén nyitott egy ilyen jesivát az olaszországi Padovában, röviddel az előtt, hogy Erec Jiszráélbe költözött volna. Alig egy évszázaddal később pedig a Vilnai Gáon híres talmidja, Ráv Chájim Volozsiner (1749–1821) állt elő ugyan ezzel az ötlettel a Tóra-tanulás terjesztésére.

A 18. században ennek a három Tóra-óriásnak az elhatározásának volt köszönhető, hogy nem volt a napban egy olyan perc sem, amikor valaki ne tanult volna Tórát.

5781-ben (2020-ban) Ávrahám Eisen, a Pozna Rov – a „Shas Yiden Kollel Network” alapítója – felkereste háRáv háGáon Chájim Kanievszky זצ״ל rabbit, hogy áldását kérje a 24 órás Tóra-tanulás ötletének felújítására. Kanievszky rabbi teljes támogatásáról biztosította Eisen rabbit, minek eredményeképpen egy évvel ezelőtt Jeruzsálemben megnyílhatott a 24 órás Tóra-tanuló center. Az új központban 11 kolel – eddig 164 tanulója – osztotta fel egymás között a napot, hogy egy fedél alatt tanuljon. A résztvevők havonta komoly tesztet is írnak, melyben számot vetnek az új tudásukról.

A fantasztikus intézmény működésével kapcsolatos pozitív véleményüknek a következő nagyságok is  hangot adtak: Ráv Gerson Edelstein, Ráv Berel Povarszky, Ráv Simon Badani, Ráv Dovid Cohen, Ráv Boruch Mordecháj Ezrachi, Ráv Chájim Feinstein, Ráv Simon Galai, Ráv Srágá Steinman, Ráv Dovid Bazri, Reb Elimelech Biderman, Ráv Jákov Méir Schechter, Ráv Mose Sternburch és Ráv Jicchák Tuvja Weiss. 

Kép forrása.

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.