בס״ד

Válasz a Mazsihisz „fölényes” adó-egyszázalékos közleményére

A Mazsihisz honlapja kedd este közölte: a szövetség „ismét fölényesen vezet” az adófelajánlások számában és összegében. A cikk gondosan felsorolja a többi zsidó felekezet eredményét is, mint egy bajnoki tabellát, a végén velünk: a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségnek 389 adózó ajánlotta fel az egy százalékát.

Gratulálunk, őszintén. Tizenötezer ember, aki a magyar zsidóság egyik intézményét választotta – ez jó hír az egész magyar zsidóságnak. Egy szót azonban nem hagyhatunk szó nélkül: a „fölényesen”-t.

Milyen versenyről beszélünk?

A “fölény” a sportpályák zsargonja, és tetszik nem tetszik van benne egy kis (túlzott) önbizalomtól duzzadó lesajnálás is. Azonban ennek csak ott van értelme, ahol ellenfelek vannak. De ki a Mazsihisz ellenfele? Az a 389 ember, aki a Kazinczy utcai zsinagógát, az orthodox iskolát, a mikvét és az ország egyetlen működő orthodox temetőjét tartja fontosnak? Az EMIH több, mint háromezer támogatója? Vagy a Szim Salom – modernitásra nyitottabb – hatszáz híve?

Az „egy százalékos felajánlás” nem futóverseny, még csak nem is valamiféle tévesen felfogott erősorrend. Az egy százalék a magyar zsidóság önfenntartásának egyik szerény eszköze, amelyben minden felajánló – bárkinek ajánlott is – ugyanazt tette: nem hagyta magára a zsidó közösséget. Aki ebből tabellát csinál és fölényt hirdet, az mindenkit lefokoz, aki a kisebbnek adott.

És mindezt Rajs Hásonó és Jajm Kiper között, a bűnbánat napjaiban, amikor nem a másik fölé, kell magunkat pozícionálnunk, hanem önvizsgálatot kellene tartanunk.

Miért „kullog hátul” az orthodoxia?

A választ nem a kommunikációs osztályok ügyességében kell keresni, hanem a huszadik századi magyar történelemben.

1944 előtt a magyar zsidóság jelentős része – a vidéki zsidóság túlnyomó többsége – orthodox volt. Auschwitz – a legnagyobb magyar temető – a vidéket vitte el. A nagyobb arányban túlélt pesti zsidóság neológ volt. Az orthodoxia mai “kicsinysége” nem a lelkesedés hiánya, hanem a deportáló vonatok szívbemarkoló, kíméletlen matematikája.

Ami a vészkorszak után megmaradt, azt 1950-ben a kommunista hatalom egyetlen kényszerszervezetbe olvasztotta. Az orthodoxia elvesztette önálló jogi személyiségét. Amikor a rendszerváltás után – megkésve – újra bejegyezték, addigra az egyházi vagyont, az orthodox zsinagógákat, iskolákat, temetőket és mindent is, annak a szervezetnek a nevére írták, amelyik a kényszerházasságból a körbélyegzőt örökölte: a Mazsihiszére. Az orthodoxia valójában csak 2018-ban tudott újra a saját lábára állni.

Az orthodoxia tehát nem kullog. Az orthodoxiát 1944-ben elhurcolták és kifosztották, 1950-ben a maradék vagyont államosították, 1990-ben pedig – jogi entitás hiányában – másnak a javára írták.

Kinek a lábán fut a győztes?

Itt érünk el ahhoz, ami a „fölény” szót nemcsak ízléstelenné, hanem félrevezetővé is teszi.

A Magyar Állam az egykori zsidó hitközségi ingatlanvagyon után Örökjáradékot fizet. Ennek a vagyonnak negyven százaléka orthodox eredetű: orthodox hitközségek zsinagógái, iskolái, telkei, egyéb vagyonelemei, amelyeket a vidéki orthodox zsidóság épített, és amelyekért Auschwitzban “megfizetett”. A járadék mintegy négyötöde mégis a Mazsihiszhez folyik, és csak töredéke az orthodoxiához.

Az orthodox iskolánkat, a Maszoret Avot épületét a Wesselényi utca 44-ben – ahol ma 329 támaszra szoruló gyermek tanul -, a Mazsihisz perben támadja. Az orthodox temetőinket a Mazsihisz kezeli. Az orthodox hitközségek műtárgyainak jelentős része a Mazsihisz múzeumában van, a Levéltárat már ne is említsük.

Vagyis: az a szervezet, amelynek bőven van pénze kommunikációs osztályokra, elnöki kabinetre, kampányra, óriásplakátokra, fizetett hirdetésekre, tizenötezer felajánlót megszólító gépezetre, részben abból a vagyonból finanszírozza mindezt, amit az orthodoxiától folyamatosan elvett és elvesz mind a mai napig.

Mindeközben mi a fenntarthatóság határát súroló kevésből ügyvédekre költünk, hogy a MAZSIHISZ által velünk szemben kezdeményezett pereket túléljük és Hitközségünket emellett még életben is tartsuk.

Amire büszkék vagyunk:

Nem szeretnénk panasszal zárni, mert a mi 389 felajánlónk ennél jóval többet érdemel.

Tavaly 324-en voltak, idén 389-en: ez húsz százalékos növekedés – több, mint a Mazsihisz tizenöt százaléka. Ha a tabella a növekedést mérné, nem a tömeget, másképp nézne ki. De nem versenyzünk. Egy pár száz családból álló közösségben 389 felajánló azt jelenti, hogy szinte minden adófizető tagunk mellettünk döntött. Ezeknek az embereknek neve és arca van, a Kazinczy utcában kezet is fogunk velük. És nem elhanyagolandó tény, hogy ezt az eredményt forráshiányból mi néma csendben értük el. Köszönjük.

Az összeg valamivel kevesebb lett, mint tavaly. Ez is beszédes: nálunk sok a nagycsalád, a fiatal, a nyugdíjas – az orthodox zsidóság sosem a vagyonáról volt híres, hanem arról, hogy megmaradt.

A tsuvá visszatérést jelent

A bűnbánat napjaiban vagyunk. A tsuvá szó szerint visszatérést jelent, és belefér a visszaadás is.

Aki fölényesen vezet, annak van miből adni. Ha a Mazsihisz komolyan gondolja, hogy a magyar zsidóság egészét képviseli, akkor az orthodox iskola épülete, az orthodox temetők és az orthodox vagyonok utáni járadék méltányos része nem ellenfélhez kerülne, hanem oda, ahová való, ahová jogszerűen jár. Akkor a jövő évi tabella is másképp nézne ki – és együtt örülhetnénk neki.

Mi nem a tabella élére akarunk kerülni. Csak a saját – évszázadok alapján kiérdemelt – helyünkre.

Budapest, 5787. tisri 6. – 2026. szeptember 17.

Keszler Gábor                                                               Zev Paskesz
Elnök                                                                                  Rabbi
Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség

https://mazsihisz.hu/a-mazsihisz-ismet-folenyesen-vezet-az-adofelajanlasok-szamaban-es-osszegeben/