Az alább közöljük R. Domán Sije dróséját, melyet nem olyan régen, chesván 17-én mondott el Simon Mordecháj Árje ben Jákov Zemel pidjon háben ünnepségén a Kazinczy utcai Kolelben. A szép esemény külön érdekessége volt, hogy a kohén, aki Bécsből érkezett Budapestre, R. Jákov Joél Kohen gyermekkorában R. Zemel Jákov tanítványa volt. R. Sije beszéde teljesen formájában:

Ha egy ember életében az a ritka szituáció adódik, hogy részt vesz egy pidjon háben ünnepségen és esetleg ennek kapcsán egy picit elgondolkodik, hogy miről is szólhat ez az esemény, akkor önkéntelenül is a következő kérdés merülhet fel benne: Miért ünnepeljük az elsőszülött kiváltását? Hiszen miről is szól ez? Eredetileg az elsőszülötteké volt az I-ten–szolgálat (például ők mutatták be a közösségi áldozatokat), aminek jogát az aranyborjú bűnében való részvételük miatt elvesztettek. Ezt át kellett „engedniük” a Lévi törzs tagjainak olyan módon, hogy ők maguk ki lettek váltva.

Ezt követően is az elsőszülött – mint minden „első” – rendelkezik valamiféle extra szentséggel és ettől kell őket „megszabadítani” születésüket követő 30. napon. Pontosan ugyanúgy, mint ahogy például a máászer sénit (az Izrael földjén nőtt termésből leválasztott második tized, amit – ha ez praktikusan megoldható, akkor – Jeruzsálemben kell elfogyasztani) is ki lehet váltani. Amikor máászer séninek jelölték ki az adott termés egy részét, akkor ez a rész különleges szentséget nyert. Innentől csak Jeruzsálemben szabad ezeket a gyümölcsöket fogyasztani. Ha az ember nem tudja, vagy nem szeretné ezeket a gyümölcsöket „felcipelni” Jeruzsálembe, akkor pénzre válthatja őket. Azaz áthelyezi a szentséget a gyümölcsökről a pénzre. A pénzt fogja felvinni Jeruzsálembe, ahol is ezt a pénzt újra étellé váltania és az eredeti gyümölcsök pedig elvesztik szentségüket, hétköznapivá, használhatóvá válnak.

Ezt ünnepelnénk egy elsőszülött baba születését követően? Kvázi azt mondjuk neki, hogy sajnos alkalmatlan vagy az elsőszülöttség eredeti kiváltságára, ezért ki kell téged váltani, hétköznapivá kell téged tenni!?

Egy egész más jellegű kérdés: van egy érdekes hagyomány, mi szerint, aki egy pidjon háben lakomán vesz részt, úgy számít, mintha 84 napot böjtölt volna. Ez egy kabalista hagyomány, aminek valódi értelmét, csak azok érthetik, akik ebben a bölcsességben járatosak, de azért a mi számunkra is jelenthet és jelezhet valamit. Vajon miért számít böjtnek ebben az esetben az evés? Ezen kívül csak egy olyan étkezés van (tudomásom szerint), amire Bölcseink azt mondták, hogy úgy számít, mintha az azon résztvevő éppen böjtölne: az erev jom kipuri szeudá máfszeket (a Jom kipurt megelőző ún. „elválasztó” lakoma). Miért számíthatnak ezekben az esetekben úgy az étkezések, mintha böjtölnénk? Van esetleg bármi tartalmi párhuzam a két alkalom között? És vajon miért számít a pidjon háben 84-szer annyinak, mint a jom kipur előtti micva étkezés?

Ha megnézzük ősapáink történetét, akkor egy igen érdekes motívumra figyelhetünk fel, mégpedig arra, hogy minden generációban megtörténik egy „pidjon háben”. 

Ávráhám elsőszülöttje Jismáél. Ennek ellenére azt mondja neki az Ö-való, hogy „(csak) Jicchák az, aki a te magzatodnak van nevezve.” (1Mózes 21:12.) Amikor 2 éves lesz Jicchák és nagy lakomát csinál Ávráhám fia tiszteletére (1Mózes 21.8), (talán ekkor) tudatosul Jismáélben, hogy valójában nem ő az „elsőszülött”. Ezért a következő mondatban olvassuk, hogy látta Szárá Jismáélt, hogy „mecáchék”, azaz nevet; játszik (1Mózes 21:9). Magyarázza RáSI a midrás alapján, hogy ez a kifejezés a 3 fő bűnre utal: bálványimádás, házasságtörés, gyilkosság. Ugyanebben a midrásban (és RáSI is idézi ezt később) Rabbi Simon bár Jocháj vitatkozik ezzel a véleménnyel, mondván, hogy nem fordulhat ilyesmi elő Ávráhám házában! Akkor min nevet, gúnyolódik Jismáél? Azt mondta: „én vagyok az elsőszülött és én öröklök duplát!” Nyilakat lövöldöz Jicchák felé és azt mondja, hogy „csak játszom”. Jismáél megérti, hogy nem ő az „igazi” elsőszülött és nem tudja ezt elfogadni, Ávráhám kénytelen felesége, majd az Ö-való utasítására elküldeni a házból.

(Ami nagyon érdekes, hogy RáSI több helyen is említi, hogy Jismáél jóval később jó útra tér, ráadásul még Ávráhám életében, hogy ezzel is teljes legyen a neki próféciában megígért „jó öregkor” (1Mózes 15:15.). Így írja RáSI arra, hogy „és eltemették őt (Ávráhámot) Jicchák és Jismáél fiai a Máchpélá barlangba” (1Mózes 25:9.): „Innen (látjuk), hogy Jismáél megtért és maga elé engedte Jicchákot”, azaz végül képes volt elfogadni Jicchák elsőszülöttségét.

Mi történik a következő generációban? Jicchák elsőszülöttje Észáv. Az elsőszülötté a szolgálat és az áldás. Az I-ten–szolgálatra való jogát még hajlandó eladni egy tál lencséért, hiszen minek az neki; de amikor az áldását is elveszti, akkor nagyot és keserűt kiállt és sírva fakad. Az apja úgy nyilvánul meg, miután felismeri a csalást, hogy „gám báruch jihje”, azaz áldott is lesz (aki megkapta az áldást Észáv helyett) és ezt követően Jákov már minden csel nélkül kapja meg „Ávráhám áldását”. Azaz az Észávot „szerető” Jicchák is kinyilvánítja, hogy az igazi „elsőszülött” Jákov. Vajon hogy fogadta ezt Észov? Meggyűlölte a testvérét és meg akarta ölni (1Mózes 27:41.). Nem tudta elfogadni, hogy hiába történelmi tény az ő elsőszülöttsége, mégis elvesztette ezt, mert alkalmatlan volt erre a különleges pozícióra.

Következő generáció: Jákov elsőszülöttje Reuven. Halála előtti áldásában azt mondja neki Jákov: alkalmas lettél volna az elsőszülöttségre, a kohénságra és a királyságra. Mindhármat elvesztetted egy rossz tulajdonságod miatt (pácház kámájim) (1Mózes 49:3–4.). Elsőszülöttséget megkapta Joszef, a királyságot Jehuda és a kohénságot pedig Lévi. Hogyan reagált Reuven? RáSI azt írja, hogy már a nevében is van erre utalás. Az anyukája, Lea, azt mondta, amikor megszületett, hogy Reu ven!, azaz „nézzétek a fiamat!” (1Mózes 29:32.) Mit kell nézni? Azt mondta Lea, hogy nézzétek, hogy micsoda különbség van a fiam és a sógorom (Észáv) között! Észáv eladta az elsőszülöttségét (mert a szemében nem volt értéke) és az én fiam nem adta el. Észáv meggyűlölte és meg akarta ölni az elsőszülöttség elvesztéséért a testvérét és az én fiam nem csak, hogy nem gyűlölte meg, hanem ő volt (lesz) az, aki miután a testvérei gödörbe dobták Joszefet, hogy eladják, meg akarta menteni a kezükből és haza akarta vinni. Reuven az első, aki szembe tud nézni saját hiányosságával. Megérti, hogy ő nem alkalmas arra a kiemelt feladatra, ami igazából az ő feladata lehetett volna. Képes ezzel együtt élni, olyannyira, hogy amikor megtehetné, hogy egyszerűen, csak passzívan és elégedetten mosolyoghatna azon, hogy a „trónbitorló” végre elnyeri kellő büntetését és talán ha végleg elkerül otthonról, akkor mégis újra ő lehet az elsőszülött, akkor pont fordítva reagál. Ő az egyetlen az összes testvér közül, akinek a – ki nem mondott és önhibáján kívül meg nem valósult – szándékáról tanúskodik a Tóra. Ő az, aki haza akarja vinni Joszefet. Miért? Ez hogyan lehetséges? Mert ő tudja, hogy tőle nem elvették az elsőszülöttséget. Ő tudja, hogy azért nem ő lesz az elsőszülött, mert ő nem alkalmas erre a feladatra. Ő ezt képes volt megérteni és elfogadni. És az anyukája, Lea? Nem mérges, nem frusztrált és nem esett kétségbe, hogy az ő elsőszülöttjét megfosztották a neki járó jogtól. Ő büszke! Reu ven! Lássátok a fiamat! Az a happy end, hogy nincs happy end. Amikor az ember képes szembenézni saját hiányosságával és képes elfogadni, hogy ő nem lesz, ez, vagy az, ami szeretne lenni, vagy ami akár lehetett volna, akkor célba ért. Akkor lehet büszkének lenni rá. 

A pidjon háben, nem más, mint annak elfogadása, hogy az I-ten–szolgálat el lett véve az elsőszülöttektől. Bebizonyították, hogy alkalmatlanok erre a feladatra. Az I-ten–szolgálat feladatát megkapták azok, akik alkalmasak erre. Az apuka, amikor kiváltja a fiát, akkor ezt büszkén teszi, mert mi képesek vagyunk ezzel szembenézni és ezt elfogadni. Az ünnepi lakoma az örömről szól és mégis böjtnek számít, ugyanúgy, mint a Jom kipurt megelőző lakoma. Örömteli, ünnepi lakoma, ami böjtnek számít. Miért? Mert ez az ünnepi lakoma, nem arról szól, hogy mennyivel teljesebbek lettünk egy sábesztől, jantevtől, brisztől, vagy házasságtól. Ez most arról szól, azt ünnepeljük, hogy képesek vagyunk vállalni a hiányosságainkat és ezek következményeit. Egész jom kipur a viduj micvájával telik, azaz kimondjuk az Ö-való előtt, hogy vétkeztünk, hiányosak vagyunk és még hiányosabbá tettük magunkat az év során. Ha képesek vagyunk ezt kimondani, ezzel szembenézni (és természetesen mindent megteszünk azért, hogy csökkentsük ezeket a hiányosságokat), akkor az Ö-való segít és eltörli azokat a vétkeket, amiket ezek a hiányosságok „termeltek” abban az évben.

Ha Jom kipurt megelőző lakoma, ami egy év hiányosságaival való szembenézés 1 nap böjtnek számít, akkor talán (ez nem több, mint egy ötletecske; nem a tényleges, valódi magyarázata ennek az állításnak) a pidjon háben lakomáján, amikor az elsőszülött teljes életére nézve engedi át a pozíciót az alkalmasabbnak, az 84 böjtnapnak számít.

Adja az Ö-való, hogy minden esetben legyen erőnk Reuvent követni, ne szégyelljünk szégyenkezve felállni egy olyan pozícióból, amire nem vagyunk alkalmasak. Nehogy olyanok legyünk, mint Jismáél, Észáv, vagy az összes őket követő ostoba (mini, kis, vagy nagy kaliberű) diktátorok, akik bármilyen pusztítást hajlandók voltak elvégezni, csak nehogy át kelljen adniuk a pozíciójukat egy erre alkalmasabb személynek, nehogy szembe kelljen nézniük önnön hiányosságaikkal. Ha egy kicsit elmélyedünk, azt találjuk, hogy valójában az emberi létezés egyik legmeghatározóbb feladata azt belátni, hogy én nem vagyok és nem is lehetek a mindenható I-ten, akinek az akarata irányítja és meghatározza, hogy mi mikor és hogyan történjen. Én csak egy hiányos teremtmény vagyok, aki akarata ellenére átengedi az irányítást annak, aki erre tényleg alkalmas.

(E cikknek nem szándéka szemet hunyni afelett, hogy valójában az emberi létezés legfőbb célja, a fejlődés és a maximális teljesség felé való folyamatos törekvés, mely nem képes ki- és megbékélni önnön hiányosságaival. De mindezzel együtt szeretné azokra a pillanatokra is felhívni a figyelmet, amikor az ember mégiscsak meglátja és megnyugvással el tudja fogadni korlátait.)