A Chevra Kadisha Alapítvány és a MAOIH közös országjáró körútja, a Holokauszt 80 emlékév alkalmából 2025. április 3-án Ónodra érkezett. Hitközségünk részéről Keszler Gábor elnök és Paskesz Zev rabbi tárgyalt Tarnóczi József polgármester úrral, majd a helyi iskolásokkal együtt tartottuk meg a megemlékezést az ónodi Művelődési Házban, nem messze a valamikori orthodox zsinagógától. A rendezvényen a támogató MAZSÖK képviseletében részt vett Szabó György rabbi úr, a MAZSÖK elnöke is.

Az iskolás gyermekek meg is töltötték a kultúrház előadótermét, ahol Keszler Gábor moderálta az előadásokat, és mondott először rövid beszédet. Elmondta, hogy Ónod jelentősége különösen nagy a magyar orthodoxia számára, mert az Orthodox Rabbitanács elnöke, a miskolci rabbi, aki az 1960-as és 70-es években közösségünk vezetője volt, az áldott emlékezetű Schück Jenő (Moshe Nátán Schück) vagy ahogy a gyerekek hívták, Nószi bácsi, innen származott. Édesapja, Schück Májer Ónod tudós rabbija volt hosszú éveken át.

Tarnóczi polgármester úr felszólalásában személyes élményeket osztott meg, és az egész rendezvénysorozat egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor elmesélte, hogy gyermekkorában állandóan a nagypapáját kérlelte, hogy a kamrájában a falon lógó gyerekbiciklit adja neki oda. Amikor ezt a nagypapa magyarázat nélkül többször is megtagadta, igazi gyerek módjára a nagymamánál próbált célt érni, aki szintén nem engedett, de ő magyarázattal is szolgált, hogy azért nem kaphatja meg azt a biciklit, mert az a bicikli egy másik kisfiú tulajdona.
Később, a családi fotóalbumból előkerültek képek, melyen a nagypapa két másik gyermekkel játszik Ónodon, 1942-ben, és kiderült, hogy a képen látható legnagyobb gyermeké – vélhetően az 1933-ban született Lőwy Dezsőé – volt a bicikli, aki azt a deportálás előtti napon átadta megőrzésre a szomszédban lakó kis barátjának, polgármester úr nagyapjának, aki élete végéig vigyázott rá, és a saját unokájának sem engedte meg, hogy használja, tekintet nélkül arra a soha el nem fogadott, de szinte biztos tudásra, mely szerint az 1944-ben deportált kisgyermeket az Auschwitzba érkezés után két napon belül meggyilkolták.

Szabó György rabbi úr szintén szép beszédet mondott, családi emlékekkel tarkítva. Paskesz rabbi bibliai és talmudi példázatokkal tarkított beszédében hívta fel a megjelentek, elsősorban az iskolás gyermekek figyelmét arra, hogy a sors, a jövő, hogy ilyen soha többé ne történhessen, elsősorban az ő kezükben van.

A helyi társegyházak képviseletében plébános úr a Holokauszt, mint történelmi esemény felfoghatatlanságáról, értelmezhetetlenségéről beszélt, Victor Anna lelkipásztor asszony a református egyház képviseletében pedig ugyancsak személyes, családi emlékekkel támasztva alá beszélt azokról, akik nem szemlélvén szótlanul az eseményeket, segítő kezet nyújtottak. Tiszteletes asszony családjának birtokában van Schück Miklós hejőcsabai rabbi levele, melyet az őt, mint munkaszolgálatost a hadműveleti területre vivő vonat ablakán dobott ki, az akkori hejőcsabai református lelkésznek, Victor Anna nagyapjának címezve. Egy jótét lélek megtalálta, és feladta a levelet, mely eljutott a címzethez, akit a rabbi arra kért, hogy a miskolci gyűjtőgettóba vitt kisgyermekét, feleségét, legyen kedves lelkész kollégája felkeresni, és amivel csak tudja, segíteni. A lelkész úr természetesen mindenben megfelelt a rabbi kérésének, és egy jóindulatú őr útján a gettóba élelmet, gyógyszert juttatott be. Ha az eseményeket, a rabbi családjának és a többi gettóban sínylődő zsidónak a halálát nem tudta megakadályozni, talán megmutathatta, hogy vannak még érző szívű, segíteni kész emberek, akik valóban emberek tudtak maradni az embertelenségben.

Utolsóként Török János úr, ónodi helytörténész beszélt a helyi zsidóság történetéről, a kutatómunkáról, mellyel az elpusztított ónodi zsidó közösség emlékét végül könyvben megörökítette. Ónod zsidóságának történetéről készített kis füzetünket a rendezvény végén osztottuk ki a megjelentek között.

A rendezvényt követően a résztvevők felkeresték az ónodi zsidó temetőt, ahol elhelyezték az emlékezés köveit.

Az ónodi orthodox zsidó hitközség 1860-ban alakult meg. Már korábban is éltek itt zsidók, akik azonban szervezetileg a nemesbikki hitközséghez tartoztak. Az önálló hitközség megalakulásakor az akkor már kevésbé jelentős Nemesbikkről is Ónodra költözött az akkori rabbi, Katz Jákov Jószéf (1830-1890) aki ide tette át székhelyét. Ónod, jelentősége növekedésével a környék zsidó központjává vált, 25 kisebb környékbeli község tartozott alá, és a helyi lakosság közel 10%-a zsidó volt. A hitközség 1883-ban saját erejéből szép zsinagógát épített, melyet a Holokauszt után lebontottak. Az ónodi zsidók 1871-ben, az orthodox központi szervezet megalakuláskor ahhoz csatlakoztak, tagjai pedig a legszigorúbb vallásos életmódot követték.

A hírneves tokaji rabbi, Schück Dávid unokája, Schück Hájim Májer (1866 – 1931) első felesége Katz Rebeka, az ónodi rabbi leánya volt. A pár a házasságkötés után Ónodra költözött és Schück rabbi elfoglalta a rabbiszéket is apósától. Sajnos, a rebecen korán meghalt, és a rabbi újraházasodott, a miskolci hászid rabbi, Reinitz Jószéf Slomó Róza (Rájzl) leányát vette feleségül. Schück rabbi egészen újszerű megoldásokhoz folyamodott az oktatás fejlesztése során; Tórá uMelákhá (Tóra és Munka) néven az általa 1892-ben alapított jesívát 1912-ben ipari képzőműhellyel bővítette ki, melynek hivatalos neve Ónodi Talmud és Kézműves Egyesület lett. Az volt a cél, hogy a rabbitanoncokat a jesívában gyakorlati ismeretekkel is ellássa, így a bóherek két csoportra osztva, váltásban, hol Tórát és Talmudot, hol kézműves szakmákat tanultak.

A tanintézménynek nagy híre lett, az itt készült bútorokat a társegyházak is szívesen vásárolták, az orthodoxia pedig úgy tekintett erre, mint egy vallási tartalommal feltöltött kézműves egyletre. Sajnos 1921-ben fel kellett számolni a rendkívül rossz gazdasági viszonyok miatt. Reb Schück is betegeskedni kezdett, feladatait egyre inkább veje, az ónodi dáján, Donáth Fülöp (Jichák Hizkijáhu Fájvel) (1900-1944) látta el, 1931-ben pedig át is vette a rabbiszéket. A hitközség elemi iskolájában a tanítás 1923 után, amikor megvonták az állami segélyt – a Holokausztig szünetelt.

A Hitközség többi intézményei voltak a Chevra Kadisa, amelynek elnöke Ungár Soma, alelnöke Kornhauser Márk, a Keren Kajemet és az Ezrasz Dalim-egylet, amely Hauer Lajos elnöklete alatt szegények segélyezésével foglalkozott. A hitközség tagjai körül nagyobb ipari vállalkozást Klein Hermann létesített, akinek gőzmalma sok munkást foglalkoztatott. A zsidók többsége a község főutcáján, a Rákóczi utcában élt és tartotta fenn vállalkozásait; itt és a környező utcákban voltak a szatócsboltok, méteráru, ruhakereskedések, fa és terménykereskedések, a zsinagógával szemben pedig Klein Lina kocsmája. Élt még a községben néhány toll-, marha- és angóranyúlkereskedő is. Az Iskola utca 5. szám alatt volt a sakter háza és a mikve, a 8. szám alatt pedig a rabbiház.

Az első világháborúban az ónodi zsidók közül 31 fő vett részt, köztük a rabbi egyik fia, Schück Dávid József tábori rabbiként szolgált a m. kir. Honvédségben 1914-től a háború végéig. A harcoló állományból többen érdemelték ki a Vitézségi Érem valamely fokozatát, öten pedig hősi halált haltak. Schück Dávid később New York-i főrabbi lett, Reb Schück másik fia, a már említett áldott emlékű Móse Nátán, Schück Jenő (1895-1974) pedig 1959 után miskolci főrabbi, majd az Orthodox Rabbitanács vezetője volt haláláig. Múlhatatlan érdemeket szerzett – személyes példamutatásával, itthon maradásával is 1956 után – miközben minden erejével igyekezett a maradék maradékának Budapesten és az országos szórványban is a vallásos zsidó élet minden szükséges elemét biztosítani. Bár kapott kivándorló útlevelet 1957-ben, mégsem ment el, közössége támasza és vezetője maradt.

A zsidótörvények az ónodi zsidókat is súlyosan érintették, azonban a legnagyobb tragédia a német megszállással érkezett el 1944 tavaszán. A gettósítási tervnek megfelelően az ónodi zsidókat 1944. május 24-én szállították el a miskolci gettóba. Az elszállításra kijelölt családok tagjai – mintegy 130 fő – a rajtuk lévő ruházatot, legfeljebb két váltás fehérneműt, fejenként 14 napi élelmet, legfeljebb 50 kg-os poggyászt vihettek magukkal. Pénzt, ékszert, arany és más tárgyakat nem. A túlzsúfolt gettó lakói június 5-én a Tatár utcai téglagyárba kerültek, amely a Diósgyőr-vasgyári iparvágány mellett helyezkedett el; külterületi fekvése miatt alkalmasnak találták a gettó lakóinak csendes elszállításához. Az ónodi zsidók túlnyomó többségét A Birkenau-i haláltáborba való érkezésüket követően 24 órán belül meggyilkolták. Az ónodi zsidókra mára már csak a temető sírjai emlékeztetnek.