A pozsonyi jesiva kiválósága: a célemi rabbi
Ráv Menáchem Katz jorcájtja
A polgári naptár szerint idén március 9-ére esik az ismert célemi rabbi, Ráv Menáchem Katz (1795–1891), évfordulója, ádár 16.
A pozsonyi jesiva egyik legnagyobb kiválósága, a חתם סופר egyik legközelebbi tanítványa volt, aki 15 éven keresztül tanult mesterével, majd mintegy fél évszázadon keresztül volt a régi célemi (sopronkeresztúri) hitközség rabbija.
Mesterével való szoros kapcsolatát példázza, hogy amikor a חתם סופר érezte halála közeledtét, akkor átismételte az összes Tant, amit életében tanult, hogy sértetlen Tórával érkezzen az Örökkévaló elé. Amikor a nagy mester ráébredt, hogy három חדושים már nem tiszta az elméjében, gyorsan hívatta közeli talmidját, Ráv Menáchem Katz rabbit, hogy tanulja vele újra a három részt. Amikor befejezték az áttekintést, akkor a חתם סופר felkiáltott: „Fuss ki, mert meghalok!”, minthogy Ráv Menáchem kohanita származású volt. Ráv Menáchem Katz később azt mesélte mesteréről, hogy olyan jó szíve volt, hogy visszatartotta נשמה-je távozását, amíg meg nem bizonyosodott, hogy ő biztosan elhagyta a házat.
Emlékéből fakadjon áldás!