Az Örökkévaló Szinájról jőve, feltűnve Széirről, felragyogva Poton hegyén és jő a szentek miriádjaival, jobbján lángoló törvénnyel. És Mojse felszállt az Istenhez. Felemelkedett, hogy átvegye a Tórát, hogy kikönyörögje a kinyilatkoztatást. Ha kell harccal, de átvenni. Kiragadni a szent Tant a szentek birodalmából. Mindmegannyi tüzes égi szent, irtózatos haragtól lobbanva, égi tulajdonukat végsőkig védve, támadtak az égbe merészkedő emberfiára, aki tökéletességében felülmúlva az égi szenteket, az Egek Urának zsámolyáig emelkedve, kezével azt meg is érinthette.

És kezdetét vette a szócsata. Mojse elszántan küzdött. Az égben, az ég ellen. A föld szülötte, a mennybeli hatalmasok óriási tömegével. Fáradhatatlanul érvelt, bizonyított, vitázott. És végre győzött az ember neme, érzése az égiek önzősége felett. Diadalt aratott a földi lény igazságot hirdető ajka az égi szólamok dallamán, tanuljuk a Talmudból (שבת פ”ח). Így tette Mojse lehetővé a kinyilatkoztatás tényét.

A Tóra tulajdonképpen megadatott minden emberfiának. Kinyilatkoztatott az egész világnak. Kinyilatkozott az Örökkévaló a maga pompájában fényes nappal, egy új reggelnek ébredésekor. Felemelte cikázó villámok figyelemre keltő fényénél. Világot megrengető, hatalmas kürtharsogástól kísérve. A hegynek nyílt és szabad ormáról. Az egész természet minden megnyilvánuló erejével fújta az indulót szerte a világba, mert az igazság nem rejtőzik sötétbe, nem burkolódzik homályba. Megnyilatkozik világosan, nyíltan és bátran. 

Az úrnélküli szabad sivatag lett színtere az igazság fenséges mennyei megnyilvánulásának. Senki országa. Senki állama. A világ tulajdona. Hogy világtulajdonná váljanak az igazságnak eszméi (ילקוט שמות).

De hol maradtak a földnek többi lakói? Nem bírtak felemelkedni a lelki műveltség magaslatára. Nem tudtak megválni barbár szokásaiktól. Fogalmuk nem haladta túl az élettelen bálványok imádatát. A kinyilatkoztatás íme megtörtént. Hírül és tudtul adva e nagy világnak egy magasabb lelkiélet rejtélyének megfejtését. Megjelent a Világmester: az Örökkévaló, körülvéve a tüzes szentek miriádjaival. És nincs emberi fogalom, nincs elég lelki műveltség, nincs szellemi tehetség és fejlettség, amely csak legkevésbé is értékelje a világnak kétségtelenül legnagyobb ajándékát, a tökéletes műt, a legtökéletesebb Lénytől: a Tórát.

A világ népességéhez arányítva egy maroknyi nép, egy rabszolgaéletet élt és agyonsanyargatott csöppecske csapat áll átszellemülve a Szináj-hegy aljában és epedve várja a megnyilvánult szent Tant. E tábor: Izrael népe. „Megérkeztek a Szináj pusztába és egységesen – a szeretet jegyében összeforrva – táborozott Izrael a heggyel szemközt.”

Miként minden fizikai ellenálló képesség az erő tömörítésétől függ, úgyszintén a léleknek magasztalása és a métely ellen való állhatatosság a lelkeknek egységén alapul, amelynek természetes szüleménye: a szeretet, s amelynek feltétlen következménye a béke. Fönséges jutalma még: az áldás. És mivel Izrael népe a felszabadulás által megőrizte, sőt féltően ápolta a szívekben gyökerező, a szenvedésben kiforrt szeretet, a békének táperejét, úgy nem maradhatott el, sőt, fenséges pompában érkezett meg a jutalom: a minden elképzelhető életerőt és áldást tartalmazó tan: a Tóra.

Izrael fiai! Drága kincsre tettek szert. Őrizzétek meg a Tórát: az a mi életünk, az a mi mentsvárunk és végső bizodalmunk.

Az אמרי לב szerzőjének, Grosz Manó (1901–1944) sarkadi főrabbinak az írása.