A magyar holokauszt 80. évfordulós emléknapján a Magyar Országgyűlés Felsőházi Terme biztosította a helyszínt a kegyeletteljes megemlékezésre.

A megtelt padsorokban helyet foglaló egykori túlélők és családtagjaik, állami és egyházi vezetők, civil szervezetek képviselői, diákok és vendégek számos felemelő és megindító, de egyben a jövőbe is tekintő beszédet hallgathattak meg.

Emlékező gondolatait – a megszólalás sorrendjében – megosztotta a jelenlévőkkel, illetve a média segítségével a szélesebb nyilvánossággal:

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke,
Sulyok Tamás, Magyarország Köztársasági Elnöke,
Isaac Herzog, Izrael Állam Elnöke video-üzenete,
Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam Budapesti Nagykövete,
Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke,
Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke,
Kardos Péter, főrabbi, holokauszt-túlélő,
Keszler Gábor, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke,
Zima András Károly, A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány igazgatója,
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.

A megemlékezést Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek alkalomhoz illő zenei előadása zárta.

Keszler Gábor MAOIH elnök emlékező beszédét az alábbiakban olvashatják:

Tisztelt Emlékezők!

Soha többé.

A holokauszt 80. évfordulójáról való megemlékezés megköveteli, hogy mélyen elgondolkodjunk azon, hogy vajon tettünk-e, teszünk-e eleget azért, hogy valóban ne ismétlődhessen meg az a korszak, amely kitörölhetetlenül a történelem legsötétebb időszakaként vésődött be az emberi emlékezetbe, és amelynek borzalmaival és felfoghatatlan mélységeivel oly nehéz teljes valójukban szembesülni.

A szörnyű, rendszerszintű népirtás során hidegvérrel, szisztematikusan irtottak ki hatmillió emberi életet – férfiakét, nőkét és gyermekekét –, akiket a gyűlölet és zsarnokság rendszere élni is méltatlannak tartott, pusztán csak mert zsidók voltak. Ez az időszak komor emlékeztető, hogy mi történik, ha a fékevesztett gyűlölet elhatalmasodik, ha a fanatizmus és az intolerancia ellenállás nélkül marad.

Soha többé!

Ez nemcsak egy fogadalom, egyben felhívás cselekvésre. Legyünk éberek a szélsőségesség erőivel szemben, erősítsük meg közös felelősségünk alapjait, és mindenekelőtt rázzuk fel a jövő nemzedékeit, szembesítve őket a múlt borzalmaival, ám nem azért, hogy elvessük bennük a kétségbeesés magvait, hanem hogy elszántságot ébresszünk bennük egy olyan világ felépítésére, ahol ilyen szörnyűség soha többé nem történhet meg.

Merítsünk inspirációt a túlélőkből, akik annak ellenére, hogy elképzelhetetlen borzalmak sebeit viselték, viselik magukon, nem veszítették el a reményt, hogy a sötétség fénnyel, a gyűlölet szeretettel legyőzhető. Bátorságuk, túlélésük és a kétségbeesés hamvaiból újjáépített életük történetei reményt és utat mutatnak nekünk a gyógyulás és az egység felé. A jövőbe vetett rendíthetetlen hitükből merítünk mi is ihletet.

Soha többé.

Zsidó testvéreinkre emlékezünk ma. Azokra, akik hittek egy új, egy jobb világban.

Akik hittek a szabadság, egyenlőség, testvériség igazságában.
Akik hittek a magyar szabadságban.
„Magyarországon a Mózes hitvallás népe mindenkor a legbuzgóbb híve volt és maradt a magyar állameszmének, a szabadságnak” – köszönte meg egykoron írófejedelmünk, Jókai Mór a magyar zsidóságnak az 1848-49-es szabadságharcban mutatott áldozatvállalását.

A szabadságharc bukása utáni elnyo0matásnak véget vető kiegyezés a magyar zsidóságnak is szabadságot hozott, ám az első világégést követő forradalmak, de leginkább a kommunisták 133 napig tartó esztelen Tanácsköztársasága sajnos újra megágyazott az antiszemitizmusnak. Hogy innen, hogy vezetett az út 1944 tragédiájáig, ezen vitázzanak a történészek, a tények azonban ettől még fájó, elfeledhetetlen, megbocsáthatatlan tények maradnak.

Soha többé.

Miközben emlékezünk, sajnos szembe kell néznünk azzal a fájdalmas valósággal is, hogy az antiszemitizmus kísértete továbbra sem tűnt el. Európa- és világszerte az antiszemitizmus megdöbbentő növekedésének vagyunk tanúi. A zsinagógákat elcsúfító horogkeresztek, az interneten terjedő gyűlöletkeltő retorika, a zsidók elleni fizikai támadások nem csupán egy sötét múlt maradványai: korunk kihívásai.

Épp ezért azonnali és konkrét lépéseket kell tennünk az antiszemitizmus és a gyűlölet minden formája ellen. A holokausztoktatás ma fontosabb, mint valaha. A holokauszt megértése segít felismerni az előítéletek és a rasszizmus következményeit. De fokozni szükséges a zsidó közösségek biztonságát is, érvényt kell szerezni a gyűlölet-bűncselekmények elleni törvényeknek, és elő kell mozdítani a vallások és kultúrák közötti párbeszédet.

Az antiszemitizmus megdöbbentő növekedése nem csupán az egyéni előítéletek tükörképe, hanem a gyűlölet minden formájával való szembenézés és küzdelem szélesebb körű társadalmi kudarcának tünete. Fel kellene végre ismernünk, hogy az antiszemitizmus nemcsak a zsidó közösség problémája. Az antiszemitizmus mindig csak a kezdet, és a hallgatásnak mindig ára van. Mindannyiunk számára.

Köszönöm a figyelmet!