Átgyalogolni Budáról Pestre
Szabad-e sábeszkor átgyalogolni Budáról Pestre?
Bölcseink megtiltották, hogy szombaton lakóhelyünktől 2000 ámónál messzebbre távolodjunk el, ami 960 méter. Ezt hívjuk töchum sábosznak. A töchum sáboszt a város határától mérjük. Városon belül bármekkora távolságot megtehetünk gyalog, még akkor is, ha nagyvárosban élünk.
A töchum sábosz szempontjából a város határa alatt nem a közigazgatási határt értjük. A város addig tart, amíg folyamatosan sorakoznak az épületek egymás mellett, melyek között a távolság nem lehet több 70 ámónál, ami 33 méter.
Egy olyan város esetében, melynek alapterülete nem négyszögletes, úgy állapítjuk meg a töchum sáboszt, hogy négyzet alakúra egészítjük ki a négy égtáj felé. Képzeletbeli egyenes vonalat húzunk az adott égtáj legkülsőbb házának vonalában mind a négy oldalon, ehhez még hozzáadunk 33 métert, mely még a város területének számít, majd újabb 960 méter (szükséghelyzetben hozzáadhatunk 1344 méter, amely az átlós számításból jön ki), s így megkapjuk a töchum sáboszt. Tehát egy város határától legfeljebb 1377 méterre távolodhatunk el sábeszkor.
Két, egymáshoz közel fekvő város esetében mindkét város utolsó házától 33 métert még az adott város területéhez számítunk, tehát ha nincs a két település széle között legalább 66 méter, akkor egy városként tekintünk rájuk.
Budapestet a Duna szeli ketté. A folyó két partján fekvő épületek közötti távolság jóval több, mint 66 méter, tehát akár két külön városként is tekinthetnénk rájuk. Ebben az esetben szombaton nem távolodhatnánk el ez egyik várostól 1377 méternél messzebb. Azonban a Duna nem egyenes vonalban folyik, hanem kanyarog, ezért a töchum sáboszt úgy állapítjuk meg, hogy mindegyik városrész legszélsőbb épületének magasságában egyenes vonalat húzunk a megfelelő égtáj felé. Így azt látjuk, hogy a Budához tartozó terület átlóg a Pesthez tartozó területbe és fordítva, tehát a két városrész a töchum sábosz szerint is egy várost alkot, és ezért átsétálhatunk az egyik városrészből a másikba szombaton is.