Erev sávuotkor, vagyis a Tóra-adás napjának küszöbén tért meg Teremtőjéhez a 19. század egyik elfelejtett cádikja, Reb Rapaport Binjomin háKohén (1797–1863). Újfehértón, vagyis, ahogy a vallásos világ nevezi, Rácferten látta meg a napvilágot egy régi, megbecsült kohanita családban, mely sok Tóra-tudóst adott a világnak. Fiatal korát Komádiban töltötte, ezért őt sokan, mint Reb Binjomin Komader is emlegetik. 

A korszak jelentős rabbijainál tanult, de Tóra-i bölcsességének legjavát a ברוך טעם szerzőjétől, Báruch Frankel (1760–1828) lipniki rabbitól szerezte. Egy bálebósz Eszter nevű leányát vette feleségül, aki a jámbor asszonyok minden erényével fel volt vértezve, s aki mindent megtett, hogy Reb Binjomin a Tóra-tanulásnak szentelhesse mindennapjait. Esküvője után Sátoraljaújhelyre ment, ahol néhány hetet a ישמח משה mellett töltött, mely találkozás megváltoztatta az életét, s azután még inkább csak a Szent Tannak és az imádkozásnak szentelte magát. 

Mindig elsőként érkezett a zsinagógába, ennek ellenére dél előtt sohasem távozott onnét, mert annyira elmélyült volt az imája, hogy abban még ha akarták sem tudták volna megzavarni, akkora volt benne az áhítat. Az Ári-féle szidurjából a szavakat lassan, különleges dallammal ejtette ki. Aszketikus életét mutatja, hogy „reggeli” imája előtt sosem vett magához semmit, még kávét sem ivott. Élete végén Berettyóújfalun élt, s ott is van eltemetve. Sírját nemrég felújítottak, s felé egyszerű ohelt építettek.

Fia, Reb Mose Rapaport a következőket írta apjáról a בני בנימין című könyvének bevezetőjében:

„Reb Binjomin Komader már fiatal korától kezdve a legjámborabbak közé tartozott, aki különleges mértékben lemondott a fizikai élvezetekről, hogy az életét Teremtőjének szentelhesse. Az Isten-szolgálata tökéletes volt, nagy megerőltetés, és hatalmas vágyakozás jellemezte, mert annyira kívánkozott szent és tiszta lelke az Örökkévaló árnyékában lakozni. Ugyan egyre erősödött gyengesége – és az Örökkévaló, aki a gyengének erőt ad és az erőtlen kitartását gyarapítja, (hiszen Ő is) vágyakozik az Igaz Ember szolgálatára, felfoghatatlan kegyességgel bánt vele, erősítette és éltette és szentélyéből küldte segítségét, s akik remélik az Örökkévalót, erejük megújul és Binjominnak mondta: az Örökkévaló kedvese biztonságban lakozzon, az Örökkévaló nem hagyja el jámborait, örökké meg vannak őrizve, már a puszta léte is csodával határosnak tűnt mások szemében. Azt mondták, a teste mintha nem is lenne, nem maradt (vére és zsírja) benne a tiszta és szent lelkén kívül, és az Isten-i szellemen kívül, ami benne nyugodott, és az Isten-i képmás, ami a tiszta arcából sugárzott. A teste puszta árnyéknak tűnt, mert megtisztította és megszentelte szent és drága cselekvéseivel – boldog a szülője!”