Az orthodoxia rövid története
A kiegyezéssel és az emancipációs törvénnyel az Osztrák-Magyar Monarchia keretei között új korszak vette kezdetét a magyarországi zsidók történetében. Az egyenjogúsítást kimondó 1867. évi XVII. törvénycikk ratifikálásáig a magyarországi zsidó felekezetet az egymástól teljesen független izraelita hitközségek összessége képezte. 1868/69 telén báró Eötvös József kultuszminiszter kezdeményezésére összeült az első országos izraelita kongresszus. Az Egyetemes Gyűlés képviselőinek célja az volt, hogy megalkossák a magyarországi és erdélyi izraelita hitközségek országos szervezetét és ezzel a felekezetet egyházzá szervezzék. Az orthodoxok vallási és lelkiismereti okokból nem fogadták el a kongresszusi szabályzatokat. Így az ő érdekeiket továbbra is az 1867-es alapítású Hitőr Egylet (Somré hadath) képviselte, melynek alapszabályait hivatalosan 1868. március 18-án fogadták el. Fő törekvésük az elődök vallási életének csorbítatlan átmentése volt, továbbá, hogy a megváltozott modern világi életet a Sulchán Áruch törvénykönyvhöz igazítsák. Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyezte az orthodox hitközségek megszervezését, és 1871. október 22-én jóváhagyta a „Szervező alapszabályzat(ot) a Magyar- és Erdélyország autonom hittörvényű zsidó hitfelekezete számára”. Az országos orthodox szervezet központja érdekképviseleti céllal Budapesten székelt, azonban a jelentős orthodox közösségek vidéken éltek. A 20. század elejére a vidéki orthodox zsidóság intenzív fővárosba áramlása a budapesti orthodox hitközség megerősödését és vezető szerepét eredményezte, így például az itteni hitközség főrabbija, Reich Jákov Koppel, majd annak halála után a hitközség elnöke Frankl Adolf az országgyűlés orthodox felekezetet képviselő felsőházi tagjai voltak. Így aztán a pesti az 1920-as évekre az ország egyik legnépesebb orthodox közössége lett, amely főként kis- és nagykereskedőkből, alkalmazottaikból, kisiparosokból és jelentős számú hitközségi alkalmazottból tevődött össze. A vidék orthodox zsidó közösségek zömét a vészkorszakban elpusztították. A túlélők elvándorlása pedig az 1950-es évek derekáig lezajlott, melynek fő oka az új társadalmi berendezkedés által megnehezített vallási élet volt.
A magyarországi Orthodoxia 1993-ban szerveződött újjá és 2012-ben nyerte vissza teljes függetlenségét és az államilag elismert történelmi egyházi címét. 2018-ban az erős érdek- és vallási ellentétek miatt a hitközség kénytelen volt kilépni a Mazsihisz-ből. A vészkorszak okozta pusztítás miatt a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség tagjai főképpen a főváros területén élnek. Budapesten működik az oktatási intézményünk, ahol bölcsőde, óvoda és általános iskola működik, az Alma utcában fenntartjuk és jelenleg is fejlesztjük a száz éves múltra visszatekintő Szeretetotthonunkat. A vallási élet központjának mai napig a Kazinczy utcai nagyzsinagóga számít, ahol naponta reggel és este mindig van imádkozás, emellett pedig hitközségünk égisze alatt még több kisebb imaház és zsinagóga is működik. Vidéken számos orthodox temetőt gondozunk és ápoljuk szentéletű nagyjaink szellemi örökségét. Nem utolsó sorban pedig biztosítjuk a világ vezető rabbijai által is elismert magas szintű glatt kóser vágást és húsfeldolgozást a teljes magyarországi zsidóság és intézményrendszere számára.
