Elektromos kapuk
Mi a teendő sábeszkor, ha egy olyan társasház kapuján kívánunk be- vagy kijutni, melyet elektromos kód vagy gomb nyit?
Két tilalommal is szemben állunk, mert tilos egy nem zsidó személyt munkavégzésre kérni szombaton, illetve tilos egy szombaton tiltott cselekedet eredményét élvezni. Lehetőségünk van azonban könnyítésekre:
1. Ha a nem zsidó saját maga számára nyitotta ki a kaput, akkor egy zsidó is beléphet azon, hiszen nem miatta nyitották ki a kaput. A nem zsidó önmaga számára végezte el a számunkra szombaton tiltott cselekedetet, így nem ütközünk tilalomba.
2. Megkérhetjük a nem zsidó szomszédot, hogy nyissa ki a kaput. Erre két lehetősége van: lemegy a kapuhoz és kulccsal kinyitja a kaput, mely semmilyen tilalomba sem ütközik, vagy megnyomja a kaputelefon gombját, és úgy nyitja ki a kaput. Ez utóbb megoldás számunkra tiltott sábeszkor, de a döntés a szomszéd kezében volt, s ő a saját belátása szerint döntött a kaputelefon használata mellett, így minket nem terhel felelősség az ügyben, hiszen csupán a kapu kinyitását kértük, és nem jelöltük meg annak módját.
3. Utalhatunk a szomszédnak arra még a szombat beállta előtt, hogy örülnénk, ha kinyitná a kaput, például elpanaszolhatjuk neki, hogy nem tudjuk, hogy miként jutunk be a házba sábeszkor. Ebben az esetben ígérjünk meg valamilyen ellentételezést a számára, pl. édességet, mert így nem a mi számunkra végez majd munkát, hanem azért, hogy megkapja a jutalmat.
4. Ha olyan munkavégzésre kérjük meg a nem zsidót, mely csupán rabbinikusan tiltott, akkor élhetünk könnyítéssel, azonban ha a dolog tórai tilalomba ütközik, mint pl. az elektromos kód beütése, akkor nem kérhetjük meg.
5. Megkérhetünk egy nem zsidót arra, hogy ő kérjen meg egy másik nem zsidót valamilyen munkavégzésre, de csak akkor, ha kérésünk még a szombat beállta előtt hangzott el. Sábeszkor már nem élhetünk ezzel a lehetőséggel.