Tévét hó 25. napja örömnap. Emlékeztet bennünket, hogyan hiúsult meg a szamaritánusok bosszúforralása. Történt ugyanis, hogy a Jeruzsálem felé vonuló Nagy Sándornál bevádolták a zsidókat a szamaritánusok. Szándékukat megtudta Simon háCádik és elhatározta, hogy gonosz tervüket megakadályozza. Felöltözött díszes főpapi ruhájába és fáklyás elöljárók kíséretében még éjjel útnak indult. Feljött a hajnal, de a szamaritánusok előbb érkeztek a macedóniai király elé. Nagy Sándor kérdezte, hogy kik lennének a másik csoporban, mire azt felelték: „Azok a zsidók, akik fel akarnak lázadni ellened, ó király!” Mikor a zsidók elérték Antipatrisz városát, a király ahogy meglátta Simon háCádikot, felkelt díszhintójából és meghajolt előtte. A körülötte állók teljesen megdöbbentek, s kérdezték tőle: „Oly hatalmas uralkodó, mit te, hogy hajolhat meg egy zsidó előtt?” Mire azt felelte a király: „Ennek a férfinak a képe jelenik meg a háborúimban.” Majd megkérdezte a főpaptól, hogy mit szeretnének, mire az visszakérdezett: „Azt a Szentélyt, melyben imádkoznak érted és királyságodért, hogy ne szűnjön meg, el akarod pusztítani?” Idézte fel a szamaritánusok gonosz kérését. Erre Nagy Sándor azt mondta, hogy tegyenek a szamaritánusokkal, amit akarnak, ekkor volt tévét 25-ike, mikor felásták és bevetették a Gerizim hegyét, ahol azok temploma állt (Jomá 69b). 

Történt ezután, hogy afrikai népek mentek bevádolni Nagy Sándorhoz a zsidókat. Azt mondták, hogy Kánaán földje az övéké, ahogy áll a Tórában (4Mózes 34:2.). Erre Gevia ben Peszisza arra kérte a bölcseket, hogy engedjék meg neki, hogy képviselhesse az ügyet Nagy Sándor előtt, mert ha legyőzik őt, akkor azt mondhatják majd: egy tudatlan embert győztek le, aki nem számít, viszont ha ő győz, akkor azt mondják, hogy Mózes Tórája győzte le őket. Megadta az engedélyt, majd mondta nekik: „ugyebár a Tórából hoztatok bizonyítékot, nos, én is onnan hoztam: »Átkozott Kánaán, rabszolgája legyen testvéreinek.«” (1Mózes 9:18.) – „Tehát ősapátok Kánaán rabszolga, márpedig a rabszolga összes szerzeménye az uráé, tehát miénk minden, sőt még az a követelésünk is van, hogy hosszú éveken át nem szolgáltatok bennünket.” De erre nem tudtak megfelelni és három nap után elmenekültek. Ott hagyták a megművelt kertjeiket a zsidóknak, akik ebben az évben nem művelhettek földet, mert smitá év volt (Szánhedrin 91a).