A hitközség friss hírei

Gyász: Elhunyt Davidovics László Joszi

Életének 49. esztendejében, méltósággal viselt, súlyos, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt a magyar zsidó közösség elismert és szeretett tagja, Davidovics László (Joszi) vallási vezető.

Laci Nyíregyházán látta meg a napvilágot, de a család a közeli Kisvárdáról származik, mélyen vallásos, generációkon átívelő orthodox családból, olyanból, melyet már – főleg a vidéki Magyarországon – csak a visszaemlékezésekből ismerhetünk. Édesapja, Davidovics Béla (ז״ל) és édesanyja, Davidovicsné Eichner Anna (ז״ל) – emlékük legyen áldott – „önálló intézményei” voltak a vallásos zsidó közegnek, életüket a közösségnek szentelték.

Mindkét Davidovics fiú ezen mintát követte: Laci fivére, Gyuri (Jiszroél) Izraelben rabbi, míg Laci mind Izraelben, mind itthon is fejlesztette tovább az otthonról hozott, szilárd alapokon álló vallási tudását. Aktív életének sajnos szűkre szabott majd 30 esztendejében számos intézményt segített vallási felügyeleti tevékenységével, sok közösségben látta el a vallási vezető(helyettes)i funkciókat, többek között a Hegedűs Gyula (Csáky) utcai zsinagógában.

Joszit nem lehetett nem szeretni, segítő szándéka, vallási elkötelezettsége mindannyiunk szívét rabul ejtette. Fájdalmasan fiatalon bekövetkezett halála nagy űrt hagy maga után a vallásos magyar zsidó életben, tegnap, sábesz napján (5783. Áv. 4-én) bekövetkezett halálával életútja lezárult, de megnyílt örök emlékezete, mellyel példát mutat mindannyiunknak a zsidóság szeretetéből, jiddiskeitből.

Egy drága barátot, és egy igaz támogatót vesztettünk el.

Davidovics László (Joszi)
Iszer Joszéf ben Jekutiel Jehuda háLévi – 1975-2023.  5735-5783.

Báruch Dáján Háemesz – Áldott az Igaz Bíró!

A hétfői temetés pontos időpontja (Gránátos utcai orthodox temető) –
2023. július 24. 14:30.

 

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.

Búcsúzunk

Tisztelgünk Dr. Deutsch Zsuzsa, Malkele basz Menachem, a Szeretetkórház volt orvosigazgatójának élete és öröksége előtt,…