Hol van a Teremtő hajléka?
Vájákhél (2Mózes 35:1.–38:20.)
„Egybegyűjtötte Mózes Izrael fiainak egész közösségét és szólt hozzájuk: Ezek azon dolgok, melyeket parancsolt az Örökkévaló, hogy megtegyétek. Hat napon át végeztessék munka; de a hetedik napon legyen számotokra szent szombati nyugalom az Örökkévalónak; […]” (2Mózes 35:1–2.) – Kérdezik a magyarázók, hogy miért szakítja meg a Tóra a szombati munka tilalom parancsolatával a Szent Hajlék építését?
A Miskánnak, és később a jeruzsálemi Szentély építésének célja az volt, hogy a Schine, vagyis az „Örökkévaló dicsfénye” Izrael népe között lakozzon, mint ahogy korábban áll: „Készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közepettük.” (2Mózes 25:8.) Mózes tanítónk tudta, hogy a Hajlék – héberül המשכן szónak ugyanaz a gyöke mint a משכון, vagyis a „zálog” szónak. Tehát addig áll a Szentély amíg megérdemeljük. Mózes tudta, hogy sajnos bűneink miatt el fogjuk veszíteni. Hol lesz ezután a Teremtő hajléka közöttünk? A szombat megtartásával kiérdemeljük, hogy közöttünk lakozzon. Úgy, ahogy áll a Zohárban – קרח szakaszánál: „Nem mozdul el a Schine Izraeltől minden szombatokon és ünnepeken.” (דער ערשטער באבאווער רב)
Miért áll hetiszakaszunkban a szombat tilalma a pusztai Szent Sátor építése előtt, amíg a múlt héten – a כי תשא szakaszában – először a Hajlék építése állt, és utána szombat tartása?
A דברי אברהם szerzője, Ráv Ornstein így magyarázza: az aranyborjú bűne előtt a szent sátorra adott adományok engesztelésül szolgáltak, úgy ahogyan áll: „[…] engesztelésül a lelkeitekért.” (2Mózes 30:16.), míg a Sábesz ajándék volt, amelyet a Teremtő adott Izrael népének adományként. A törvény szerint a bűn áldozat megelőzi az égő áldozatot mivel az előbbi engesztelésre van, utóbbi pedig adomány, ezért előzi meg Szentélyre való adakozás a Sábeszt. Az aranyborjú bűne után a szombat lett engesztelésül, úgy ahogyan a Talmudban (שבת ק”יח) áll: „mindenki aki megtartja a szombatot törvényei szerint, még ha bálványt imádott is mint Enos generációja, megbocsáttatik neki”. A Szent Hajlék pedig ajándékként jött Izrael fiainak megmutatni, hogy az Örökkévaló megbocsátja nekik az arany borjú készítésének szörnyű bűnét. Ezért itt a Sábesz megelőzi a Szent Sátor készítését, mint bűn áldozat, a Sátor pedig mint égő áldozat, – és a bűn áldozat megelőzi az égő áldozatot.
Paskesz Zev