A hitközség friss hírei

Holokauszt 80 Emlékév megemlékezés Pápán, az orthodoxia egyik hazai fellegvárában

A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség Pápa Város Önkormányzatával, a Chevra Kadisa – Szent Egylet Alapítvánnyal és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal karöltve 2024. december 4-én nagyszabású emlékülést és megemlékezést tartott a vallásos magyar zsidóság (egykor) jelentős szellemi központjában, a Veszprém vármegyei Pápa városában.

A program felvezetőjében Szabó György rabbi, a MAZSÖK kuratóriumi elnökével teljessé tett orthodox küldöttséget (Keszler Gábor elnök, Zev Paskesz a MAOIH rabbija, Biró Ákos orthodox levéltár igazgató és dr. Rosta Márton jogi vezető) Grőber Attila polgármester úr fogadta. A jó hangulatú megbeszélésen – melyen a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület részéről Schmidt Orsolya elnök is részt vett – a pápai nagyzsinagóga felújítási elképzelései is terítékre kerültek.

A helyi zsidó temető felkeresését követően a megemlékezés központi része a helyi könyvtár dísztermében folyatódott, ahol a széksorokat a vendégeken túlmenően a helyi középiskolások töltötték meg.

Keszler Gábor MAOIH elnök köszöntése után Grőber Attila polgármester úr méltatta a helyi zsidóság városban betöltött kiemelkedő szerepét, majd Szabó György elnök úr a „soha többé” ismert gondolatisága alapján a múlt szörnyűségeit vetette össze napjaink egyes aggasztó jelenségeivel.

Az egyházi beszédek blokkjában Zev Paskesz az ortodoxia rabbija, dr. Mail József helyi római katolikus apát, és Ortutay Gábor, a Hit Gyülekezete pápai lelkésze a hit elvei alapján adott  lelki útravalót az egybegyűlteknek.

A komoly történelmi és vallási gondolatokat követően Rosta Márton – a közeli Celldömölkről származóként – a családi legendáriumból elevenítette fel keserédes anekdotákkal a háború előtti orthodox élet mindennapjait, majd Schmidt Orsolya elnökasszony helytörténeti előadására került sor.

A keretes szerkezet jegyében zárszóként ismét Keszler Gábor szólalt fel, és az alábbi példázattal zárta a hivatalos programot:

„Egy rövid példázatot említenék, mely a magyarországi zsidó hazafiság pápai gyökerű esszenciáját adja:

Korein Dezső, pápai orthodox család fia volt, aki bekapcsolódott a magyar orthodoxia országos munkájába, az 1905-ben Budapesten megtartott orthodox kongresszus egyik megszervezője volt.

1921 végén került sor a soproni népszavazásra, azaz arra, hogy Sopron Magyarországhoz vagy Ausztriához kerüljön. Magyarország nem volt biztos az eredményben és csak természetes, hogy az ottani lakosság meggyőzése érdekében a zsidóság képviseletét is hadrendbe állította. Az országos iroda kiküldöttei közé tartozott az ortodoxia képviseletében Korein is. Sopronba való elutazásuk előtt gróf Bánffy külügyminiszter magához kérette a delegátust. A külügyminiszter közölte velük, hogy a kormány elvárja a zsidóságtól, tegye meg hazafias kötelességét és a nyugat magyarországi zsidóságnak magyarázza meg, hogy milyen magatartást kövessen. Korein önérzetes válasza a külügyminiszternek így szólt: ,,Kegyelmes uram, a magyar zsidóság mindenkor megtette kötelességét és most is tudni fogja, mit ír elő neki a hazafiassága.”

E szellemben emlékezzünk ma drága mártírjainkra, a Pápáról és környékéről elhurcolt hittestvéreinkre.”

Keszler elnök úr zárszavában felhívta a diákok figyelmét, hogy mint a jövő generáció közélet-alakítói – akár Pápán, akár bárhol az országban, adott esetben a nagyvilágban – szép feladatuk, egyben felelősségük lesz abban, hogy egyfelől a mártírok emlékét ápolják, másfelől olyan példát mutassanak, mely az egymás iránti elfogadáson nyugszik.

A kegyeletteljes emléknap végén a jelen lévő diákok átvették a Hitközség erre az alkalomra összeállított emlékfüzetét, majd a szép nap kóser sütemények melletti kötetlen beszélgetéssel zárult.

 

 

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.