A hitközség friss hírei

Így telt korunk gáonjának sábesze a kórházban

Múlt héten csütörtökön vettük a baljós hírt, hogy korunk egyik legnagyobb Tóra-tudósa, HáGáon háRáv Gerson Edelstein rabbit a bné bráki מעיני הישועה orthodox kórházba szállították, miután mellkasi fájdalmakra panaszkodott.

A 99 éves ros jesivánál múlt pénteken – a Covid óta másodszorra – diagnosztizáltak koronavírus megbetegedést, állapotának javulásáért pedig mindent elkövetnek. A vallásos zsidó világ izgatottan várta, hogy miképp alakul a gáon állapota, s ב”ה mocé sábeszkor megnyugtató híreket vettünk a בחדרי חרדים beszámolójából. Ráv Gerson jobban van, oly annyira, hogy a kórházban is minjenben imádkozott; bócherek egy kiválasztott csoportja külön ezért ment a kórházba, hogy a rabbi közösségben imádkozhasson. 

A reggeli imát követően bríszt tartottak Ráv Gerson szobájában; egyik dédunokáját, – egyben vejének Ráv Itamar Garbuz rabbinak az unokáját – vették fel Ávrahám szövetségébe. A nem mindennapi eseményen Ráv Gerson Edelstein töltötte be a szándek szerepét.

Ezután a sábeszi szeudát leányával és vejével, Ráv Ávrahám Jesájáhu Adlerrel, a Chájim Ozer jesiva egyik vezetőjével töltötte, miközben az ízletes falatok mellett a hetiszakasz legmélyebb magyarázatait tárgyalták meg.

Az Örökkévalónak hála Gerson Edelstein rabbi a kórházban is méltóképpen, állapotához képest kiemelkedő módon töltötte a sábeszt, azonban a gáon környezete továbbra is arra kéri a vallásos világ tagjait, hogy imádkozzanak a rabbi mielőbbi teljes felépüléséért. 

A gáon héber neve: רבי ירחמיאל גרשון בן מרים

Ráv Gerson Edelstein rabbi a litvis világ egyik legnagyobb jesivájának, az 1908-ban alapított panyevicser jesiva vezetője, s így az orthodoxia egyik elsőszámú embere, kinek háláchikus döntéseire emberek milliói hagyatkoznak. 

 

Fotó: Aharon Krohn/Flash90

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.