Két nagyünnep között, a Félelmetes Napok idején

A Rajs Hásónó és Jajm Kiper közötti időszakot éljük, a Félelmetes Napok idejét, amikor eldől minden embernek az az évi sorsa.

Fuchs Benjámin nagyváradi orthodox főrabbi 1932-es gondolatai:

„Szlichósz napjaival veszik kezdetüket a Szent Napok, melyeket Félelmetes Napoknak is nevezünk. A zsoltáros is azt mondja: „Borzad rettegésedtől testem, félek.” A rég elmúlt időkben valóban így volt ez Izraelben: félelemmel, aggodalommal mentek e napok elé. Pedig a régiek élete nemesebb, eszményibb, vallásosabb volt. És mégis féltek. Talán még úgy sem teljesítették egészben kötelességüket, úgy érezték, hogy talán mégis gyengék voltak a bűnnel való harcban, talán egy gyenge pillanatban mégsem voltak tekintettel az Isten iránt tartozó félelmetes tiszteletre és reszkettek ennek következményeitől.”

1932 nagyünnepein néhány hónap választotta csak el a világot 1933 januárjának Németországától, de a tragikus végkifejlet – ’44 tragédiája – még elképzelhetetlen volt. Fuchs főrabbi – talán látnoki képességektől vezérelve – mégis az alábbiakat veti papírra:

„A rémületünkre már elképzelhetetlen barbár módra felvetett zsidókérdés csak Isten által, de elsősorban csak általunk nyerhet megoldást. Tudjátok meg testvéreim, értsétek meg, hogy a zsidókérdés lényege abban a kérdésben rejlik: zsidók vagyunk-e, igazi zsidók vagy nem? Ezen múlik minden.”

„A történelem nem ismétli önmagát, de rímel.” – Mark Twain, az amerikai irodalom ikonja fogalmazza meg keserű iróniával a történelem búvópatak jellegét, bizonyos magatartások, társadalmi folyamatok, események újra és újra feltűnnek.

Nekünk magyar zsidóknak egyes dátumoktól összeugrik a gyomrunk: ’44 március 19.: a náci német megszállás és a deportálások kezdete, ’44 október 15.: a sikertelen kiugrási kísérlet, a nyilas terror kezdőnapja.

Mára már több mint egy éve pedig a sors azt mérte a világ zsidóságára, hogy legszentebb őszi ünnepeik immár örökkön-örökké összenőjenek 2023. október 7-ével, a Soá utáni legnagyobb civil zsidó áldozatszámmal járó esztelen terrorista vérfürdővel. A fájdalmunkat csak súlyosbítja – ekként utalunk vissza a fuchsi gondolatra – hogy paradox módon az antiszemitizmus világméretű erősödését hozta a zsidó civilek elleni iszlamista terror és az az ellen jogszerűen folytatott honvédő háborúja a Zsidó Államnak. A tengerentúli és Nyugat-európai térségekben egymást érik a nem egy esetben erőszakba torkolló „palesztin-párti” álca mögé rejtett, valójában a radikális iszlamista terrort éltető tüntetések, zavargások. Nem egy hittestvérünket érte fizikai atrocitás. Ilyen geopolitikai „klímában” különös jelentősége van, hogy hazánkban békében, biztonságban élhetünk.

E békeidős állapotra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök úr a zsidó közösség számára írt nagyünnepi jókívánságaiban:

„Ezekben a napokban a világ rengeteg pontján kívánnak egymásnak jó és édes esztendőt a zsidó közösségek tagjai. Magyarország büszke arra, hogy egy olyan nyugodt és biztonságos szigetét képezi a fölgolyónak, ahol ez a kívánság a legnagyobb természetességgel kimondható. Mindannyiunk érdeke, hogy ezt a békét megőrizzük, ugyanakkor legalább ennyire fontosnak tartom megköszönni Önöknek azt a jelentős szellemi, gazdasági és kulturális hozzájárulást, amellyel az elmúlt évben is gazdagították hazánkat.”

A miniszterelnök megnyugtató üzenetét kiegészíti az X-en közzétett október 7-i megemlékezésének utolsó mondata: “Emlékezünk!”
Mi pedig emlékezünk, és nem felejtünk.

Az 5785-ös esztendőben tartsuk szem előtt a rabbinikus útmutatást:

„Ha hívő vagy Istenedhez, hű zsidó hivatásodhoz, akkor nincs okod félelemre, ellenségeid — egy lehelletemmel — megszűnnek létezni és boldogságos jövőd biztosítva van.”

Gmár chaszime tajve, com kál – könnyű böjtöt és – jó végső bepecsételést kívánunk minden kedves Hittestvérünknek!