Hetiszakaszunkban olvashatunk a „fészek kiürítésének” parancsolatáról. Ennek lényege, hogy ha egy madárfészekből ki akarjuk venni a tojásokat, vagy a fiókákat, előbb el kell zavarnunk az anyamadarat, s csak ezután üríthetjük ki a fészket. Amennyiben így teszünk, a Tóra hosszú és jó életet ígér a számunkra. Ezt az ígértetet találjuk a a Váeszchánán hetiszakaszban is (Mózes V. 5-16.), a szülői tisztelet micváját betartók számára. Érdemes elgondolkozni azon, hogy miért éppen e két parancsolat teljesítőit jutalmazza a Tóra ezzel az áldással, amelyet nem említ a többi, 611 parancsolat egyikével kapcsolatban sem.

A Máhárál, azaz a prágai Lőw rabbi Tiferesz Jiszróél c. művében (61. fejezet), a Misna Atyák traktátusának (2:41) magyarázataival világít rá e kérdésre: „Légy elővigyázatos a könnyű parancsolatok megtartásával épp úgy, mint a nehéz parancsolatokéval, mert nem tudhatod, hogy mi a micvák jutalma.” Ha a Tóra csupán egyszerű szabálygyűjtemény lenne, könnyen megkülönböztethetnénk a szigorú és az enyhe büntetéseket meghatározó törvénycikkeit. Hasonlóan egy állam polgári törvénykönyvéhez, egyértelmű lenne, hogy a súlyos bűnök szigorú büntetést vonnak maguk után, az egyszerűbb szabálysértések, pl. a tilosban parkolás, pedig enyhe bírságot. A Tóra azoban egészen más jellegű törvénykönyv. Elsődleges célja, hogy Izrael népét az Örökkévaló szolgálatába állítsa, s megtisztítsa az embert a természetéből fakadó anyagiasságtól és ösztöneinek uralmától. A micvák betartása hozzásegíti a zsidókat ahhoz, hogy fizikai valójukat szellemi magasságokba emeljék, minél többet befogadhassanak az isteni fényből, s közel kerülhessenek a Teremtőhöz.

A micvák segítségével az ember képes felülkerekedni ösztönein, hogy az Örökkévaló akaratát teljesítse. Ez gyakran nagy önfeláldozást igényel, ám ezzel arányosan tisztul meg a lélek is. Azok a micvák, amelyek a legtöbb lelkierőt igénylik, azok nyújtják a legnagyobb tisztítóerőt is. Ezeket nevezzük nehéz parancsolatoknak. Azonban minden ember számára más és más előírások betartása jelenti a nagyobb nehézséget, máshoz kell nagyobb akaraterőt felmutatania, s így más micva tisztítja meg lelkét. Ebben rejlik a magyarázat a Misna állítására, mely szerint nem tehetünk különbséget a látszólag könnyebb és nehezebb parancsolatok között, mert gyakran éppen a könnyűnek tűnő micvák betartás kíván nagy lelkierőt, s így az a nehezek közé soroltatik. A parancsolatok megtartásáért kapott jutalom pedig a befektetett akaraterő és önfeláldozás függvénye.

E magyarázat segítségével érthetővé válik, hogy miért éppen a fent említett két micva, a madárfészek kiürítése és a szülői tisztelet parancsa jár a hosszú és boldog élet jutalmával. A Tóra egy könnyen teljesíthető, még anyagi áldozatot sem igénylő parancsolatot állított párba egy gyakran sok nehézséggel és fáradalommal járó micvával, ami még a Tízparancsolatnak is része. A Tóra egyforma jelentőséget tulajdonít mindkettőnek, s ezzel arra tanít minket, hogy időnként egy könnyűnek tűnő micva az, ami valójában igen nehezen megtartható, és így az érte kapott jutalom is éppoly nagy, mint a nehéz katergóriába sorolt micváké.

Egy gyémántkereskedő zsidóról mesélik, hogy egy nap felkereste őt egy pap. Egy szép gyémántot szeretett volna vásároni tőle, hogy azzal az egyik templomi szobrot díszítse. A zsidó különböző kifogásokat keresett, hogy valamiképpen eltántorítsa a papot attól, hogy nála vásároljon, aki azonban hamar rájött, hogy mi a kereskedő valódi problémája: nem akar semmiféle képpen részese lenni egy bálvány kultuszának. Így szólt tehát a pap a kereskedőhöz: Ha akarnám, megvádolhatnálak azzal, hogy tiszteletlen vagy az egyházammal, és elkoboztathatnám tőled a gyémántot. Én azonban tisztességes árat kínálok érte. Miért utasítasz hát vissza? A zsidó megértette, hogy csapdába került, ezért azt mondta a papnak, hogy meggondolta magát és mégis eladja neki a drágakövet. Azt kéri azonban, hogy az üzlet részleteinek megtárgyalásához sétáljanak ki a tengerpartra.

A tengerhez érve a kereskedő hirtelen a hullámok közé ejtette a gyémántot, majd keserves síránkozásba kezdett, hogy milyen szerencsétlenül járt: véletlenül kiesett a drágakő a kezéből, s ezzel hatalmas veszteség érte. A pap ezután nem tehetett egyebet, másik kereskdő után nézett. Az égben nagy izgalmat keltett a zsidó tette: feláldozta vagyont érő gyémántját, csak hogy ne legyen részese bálványimádásban! Úgy döntöttek tehát, hogy jutalmul olyan fia születik, aki tóramagyarázataival bevilágítja majd az egész Földet.

Nemsokára valóban fia született, aki a Slomó nevet kapta, s a zsidó világban Rási néven vált ismertté. A Tórához, a zsidó Biblia egyéb könyveihez és a Talmudhoz írt magyarázatai a legmegbecsültebbek közé tartoznak a mai napig.