Kohénok – egy különleges család
Melyek a kohénokra vonatkozó törvények ma, amikor szünetel a szentélybeli szolgálat?
A kohénokra különböző előírások vonatkoznak, melyek között vannak előjogok és tilalmak is.
A kohénok joga volt a Szentélyben szolgálni és áldozatot bemutatni, és ők voltak jogosultak a kohénoknak járó juttatásokra is, melyekbe beletartozott az áldozatok bizonyos részeinek elfogyasztása.
Minden zöldség és gyümölcs terméséből kötelességünk leválasztani a trumát és a máászert. (A truma a termény 2%-át teszi ki.) A trumát a kohénok kapták, és csak ők ehettek belőle. Miután manapság nincs lehetőségünk a megtisztulásra, mert hiányzik a vörös tehén hamuja, mely a Szentély fennállásának idején volt elérhető, és a trumát csak tiszta kohénok fogyaszthatják, akik megmerítkeztek, és rájuk hintették a tisztulás vizét, ezért a trumát ma nem eszik meg, hanem megsemmisítik.
A pidjon háben micvája ma is érvényes. A zsidó házaspár köteles kiváltani elsőszülött fiúgyermekét egy kohéntól. A kiváltás összegét a Tóra 5 szelában határozta meg, melynek mai értéke 100 gramm ezüst.
A kohénok ma is megáldják a népet a kohénok áldásával.
Mindezek miatt kötelességünk tisztelni a kohénokat. A tóraolvasás alkalmával egy kohén járul elsőként a Tórához, őt egy lévi követi, s csak ezután következhet a többi zsidó.
Nem dolgoztatatunk egy kohént ellenszolgáltatás nélkül, és nem kérhetjük megalázó feladat elvégzésére.
Tilos a kohénnak tisztátalanná válnia egy holttest miatt. (Ez a tilalom még ma is érvényes, bár a kohénok egyébként sem tiszták rituálisan.) Egy kohén nem közelíthet meg egy sírt négy ámánál (kb. 1.6 m) jobban, és nem is tartózkodhat egy fedél alatt egy holttesttel.
Ha egy kohén egy számára tilalmas nővel házasodott meg, akkor nem jogosult áldást adni és nem vonatkoznak rá a kohénok előjogai.
A kohén nem házasodhat elvált asszonnyal, erkölcstelen életet élő nővel és betérttel. Özveggyel megengedett a házassága.
Olyan asszony, akinek első férje nem zsidó volt, nem mehet hozzá kohénhoz.
Olyan asszony, akinek első férje zsidó volt, de nem kötöttek zsidó házasságot (bár ennek nem lett volna akadálya), hozzámehet egy kohénhoz.
Olyan asszony, akinek első férje zsidó volt, de tilos volt számukra a zsidó esküvő megtartása, pl. rokoni kapcsolatuk miatt, nem mehet hozzá kohénhoz.
Olyan asszony, akinek első férje zsidó volt, és chüpe alatt, a zsidó szokások szerint házasodtak össze, majd elváltak, nem mehet hozzá kohénhoz, mert a kohén nem házasodhat elvált asszonnyal.
Egy betért nő sem házasodhat kohénnal.
Egy olyan gyermek, akinek apja kohén, anyja pedig olyan nő, aki a fent említett valamely ok miatt nem házasodhatott volna össze egy kohénnal, nem számít kohénnak, sem ő, sem pedig leszármazottai, és egyszerű zsidónak számítanak csupán.