A hitközség friss hírei

MAOIH közlemény az ukrajnai háborúval kapcsolatban

בס”ד

A MAGYARORSZÁGI AUTONÓM ORTHODOX IZRAELITA HITKÖZSÉG KÖZLEMÉNYE AZ UKRAJNAI HÁBORÚVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

A MAOIH mély megdöbbenéssel és feszült figyelemmel követi embertársaink kegyetlen megpróbáltatásait az orosz-ukrán háborúban.

A történelem, az emberiség fejlődésébe vetett hitünk rendül meg azáltal, hogy 75 évvel a második világháborút lezáró Párizsi Békeszerződés kihirdetése után egy európai ország újra lángokban áll. Az Ukrajnán belüli és Magyarországgal határos kárpátaljai területekhez, mint Beregszász, Huszt, Munkács, Ungvár nagyvárosok és a körülöttük lévő vidéki városokhoz való érzelmi kötődésünk köztudomásúlag jelentős: a földrajzi egység mindig is egyfelől bölcsője, másfelöl szellemi világítótornya volt a tradicionális magyar ajkú orthodox zsidóságnak.

A MAOIH szolidaritását fejezi ki a háború gyötrelmeit viselő valamennyi Ukrajnában elő nemzetiség és a háborúban önszánta nélkül részt vevő ember iránt. Zsinagógáinkban imádkozunk a békéért, a mielőbbi tárgyalásos rendezés megkezdéséért.

A MAOIH vezetése – Hitközségünk lehetőségeinek keretei között – részt vesz és a továbbiakban is részt kíván venni a humanitárius segítségnyújtásban. Várjuk segítségre szoruló hittestvéreink jelentkezését a (0036 1) 351 0524 központi telefonszámunkon, illetve az info@maioh.hu elektronikus levélcímünkön.

MAOIH vezetőség

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.

Búcsúzunk

Tisztelgünk Dr. Deutsch Zsuzsa, Malkele basz Menachem, a Szeretetkórház volt orvosigazgatójának élete és öröksége előtt,…