Március tizenötödike 1939-ben
Így ünnepelte március tizenötödikét a fővárosi és beregszászi orthodoxia 1939-ben:
„Az ország összes hitközségeiben nagyszabású ünnepségek folytak le március idusán. A budapesti orth. hitközség főtemplomában rendezett ünnepi I’tentiszteleten a hitk. elöljárósága és képviselőtestülete Schreiber W. Sámuel alelnökkel az élén jelent meg és Sussmann rabbi a nyitott frigyláda előtt bensőséges imát mondott.
Különös áhítattal ülték meg a nemzeti ünnepet a visszacsatolt felvidék hitközségeiben, ahol meleghangú felhívásokban előre jelezték a hitközségi tagokkal a nap jelentőségét. Így a beregszászi orth. izr. anyahitközség a köv. hazafias fehívást bocsátotta ki:
»A Mindenható különös kegyéből, húsz év óta először ünnepeljük a március 15-ét, az ébredés ünnepét. Nagy nap ez! Ezt a napot mindeddig csak titokban ünnepelhette a magyar. Húsz esztendőn keresztül, rendeletre, érzés nélkül, idegen ünnepeket kellett tartanunk. Míg végre Trianon bilincsei lehullottak, nyíltan felemelt fejjel és tárt karokkal köszönthetjük március idusát, amit még apáinktól vettük át. ÜDVÖZÖLVE LÉGY MÁRCIUS 15. Ez alaklomból hitközségünk főtemplomában f. hó 15-én, szerdán délelőtt 9 órakor hálaadó I’tentiszteletet tartunk, melyre mindenkit tisztelettel meghívunk.«”
Forrás: „Hirek – Március 15-i ünnepségek.”, Orthodox Zsidó Ujság, 1939. 1. évf. 9. szám, 12. old.
A képen a beregszászi zsinagóga látható a MILEV gyüjteményéből.