A peszáchi áldozat mai jelentése

A Peszáchkor hozott áldozati bárány, – melynek a mostani viszonyok között, azaz, akkor, mikor a Szentély nélküli időket éljük – a bemutatási lehetőse háláchikus szempontból rendkívül érdekes lecke, mely figyelmünket az áldozati törvényekre irányítja, melyeket a szent Tóránk ír  elő.

Milyen célja van az áldozatok bemutatásának? Kell-e az Örökkévalónak, aki az emberi viszonyokon, tulajdonságokon felül állt, állati áldozat? Mire akart a bennünket a Tóra nevelni, amikor e törvényeket előírta?

Nagy mesterünk, RáSI kifejtette egy pár szóban az áldozatok értelmének lényegét. Amikor a „ברית בין הבתרים” szövetség kötése alkalmából Ávrahám ősatyánk azt az ígéretet kapja, hogy utódai megkapják a szentföldet, ő azt kérdi: „hogyan tudom meg, hogy megtarthatom?”; Isten elrendeli a szövetségkötést jelképező állatok hozatalát.

Ezt RáSI úgy magyarázza: Isten e rendeletével azt akarta mondani, hogy „az áldozatok ereje és érdeme folytán fognak fennmaradni a te gyermekeid”. Ávrahám ősatyánk így cselekedett és a Tóra ebből az alkalomból hangsúlyozza: „hitt az Örökkévalóban”; ő engedelmeskedett, hitt, holott a hagyomány szerint ő saját gondolkodási erejével ismerte meg az Örökkévalót, de gondolkodó erejénél nagyobb volt a hite és ezért hozta az áldozatokat, amelyekre észbeli ok tulajdonképpen nincs.

Az áldozatok lényege tehát, RáSI magyarázata szerint a hit, az odaadó, a nem tépelődő, kétkedéssel meg nem zavart és el nem homályosított hit. Csak ilyen hit képes önfeláldozásra, képes az életről is lemondani, ha Istenről van szó.

Nagyon tanulságos, amit erről mond a RáMBáM, abban a híres levelében, amit elnyomott testvéreihez intézett, amikor magyarázza a szent igét: „minden eszköz, amelyet ellened alkotnak, nem sikerül, minden nyelv, amely támad ellened, bűnhődik; ez lesz az Örökkévaló szolgáinak öröksége”. Vagyis a RáMBáM szerint Nebukadnezár és társaik erőszakos „eszközökkel” akarták a zsidóságot megsemmisíteni; a görög filozófusok mint Arisztotelész és követői a „nyelvükkel”, beszédükkel, elméleteikkel szerették volna feldúlni a zsidóság szentélyét. De sem „eszköz”, sem „nyelv” nem vezethet célra, míg a Tórára rá lehet mutatni: „ez lesz az Örökkévaló szolgáinak öröksége”.

Ezt a törhetetlen hitet látja az áldozatokban kifejezésre juttatva a RáMBáM: „az áldozati törvény oka nincs kinyilatkoztatva nekünk, de őseink s azoknak ősei átérezték és megértették a törvény lényegét és titkos értelmét s azért oltárokat emeltek és áldozatokat mutattak be”. 

Jóllehet, a RáMBáM a filozófiai művében, a מורהנבוכים-ben, azt állítja, hogy az őseinknek azért írta elő az Örökkévaló az áldozati törvényeket, mert az egyiptomi bálványimádásban voltak elsüllyedve, s az áldozatok azt a célt szolgálták, hogy elvonják a nép figyelmét a bálványokról. 

Ezzel szemben a RáMBáN rámutat, hogy a Tóra áldozatokról tesz említést, olyan időkben is, amikor efféle elhárító célzatról nem lehet szó, így tehát az áldozatnak önmagában való célja van, melyet nem ismerünk, de számunkra teljesen elegendő, ha a feltétlen, odaadó hit szimbólumait látjuk bennük.

A titkok kutatása nem a mi dolgunk. A Talmud ama kijelentését: „ami megengedett neked, abban merülj el, nincs dolgunk a titkos dolgokkal” – a híres cánzi rebe úgy magyarázza: „kutass abban, ami meg van engedve, akkor látod csak meg, hogy mennyi nehéz probléma van a nyilvánvalóakban és érezni fogod, hogy felesleges a rejtelmekkel foglalkozni”.

Hinnünk kell, hogy minden tórai törvénynek hatása van a földön, és fönn, a Mennyekben. Ezért monda a Tóra a peszách-áldozat elrendelésénél: vonulhatok el a bálványimádástól, de azért mutassátok be az áldozatot, mert az Isten felé emelkedő vágy, az utána epekedő akarat lángja beleolvad az Isten-i dicsőség fényébe. 

Azaz, Isten-szeretetre tanít tehát a peszách-áldozat. S csakis ez a szellem lesz képes Jiszráél fiait megtartani a megváltás bekövetkezéséig.

Welcz Jiszráél זצ״ל pesti rabbi 5690-es írása alapján.