A hitközség friss hírei

Nyílt levél

“ Szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak nekem: ajándékot; minden embertől, akit szíve arra ösztönöz…”

Végveszélybe került a tradicionális magyar orthodox zsidóság. A több, mint 150 éves múlttal rendelkező zsidó szellemi, vallási és kulturális hagyomány, egyben ma is élő és hitét gyakorló közösség az anyagi ellehetetlenülés szélén áll.

A tradicionális magyar orthodox zsidóságot képviselő Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) élén idén május 4-e óta az állam által is elismerten új vezetés áll. Ez az új vezetés elvégezte a hitközség első átvilágítását; a helyzet – nincs rá jobb szó – drámai. Az előző vezetés 150 millió forintos kifizetetlen számlaállományt, átláthatatlan könyvelést, túlárazott szolgáltatási szerződéseket, kongó bankszámlákat hagyott hátra, miközben az elmúlt években felélte a hitközség utolsó vagyoni tartalékát is. Ma abban a tragikus helyzetben vagyunk, hogy ha nem sikerül rövid időn belül megoldást találnunk, már ebben a hónapban sem tudunk munkabért fizetni mintegy 35 alkalmazottunknak, és semmilyen módon nem fogjuk tudni tovább finanszírozni működésünket.

Az elmúlt hetekben húsbavágó krízismenedzsment-intézkedésekre kényszerültünk. Általános költségstopot rendeltünk el. Átvilágítottunk és igyekszünk felmondani minden felesleges vagy túlárazott külső szerződést. Folyamatában vagyunk annak, hogy racionalizáljuk működésünket. Átvizsgálunk minden forintnyi kiadást: spórolunk, ahol lehet, megszorítjuk a nadrágszíjat, ahol tudjuk. Ám már most látszik, hogy ez nem lesz elég. Az előző érából örökölt felelőtlen gazdálkodás, párosulva a sok évtizedes krónikus alulfinanszírozottsággal nem korrigálható semmilyen belső költségcsökkentési programmal sem. Költségeink sokszorosan meghaladják bevételeinket.

A tradicionális magyar orthodox zsidóság viszontagságai azonban nem ma kezdődtek. Már az állampárt által erőszakosan létrehozott egységes zsidó szervezet, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) is elhanyagolta – úgy szellemi, mint anyagi értelemben – a közösséget, és ez a gyakorlat a rendszerváltás után is folytatódott. Máig nem sikerült ugyanis igazságos módon rendezni az úgynevezett örökjáradéknak a sorsát, azét a rendszeres állami támogatásét, amelyet a háború után elvett ingatlanvagyon fejében kap, csak éppen a neki járónál jelentősen kisebb összegben a magyar orthodox zsidó közösség.

Segítségre van tehát szükségünk! Elsősorban is zsidó társegyházainktól, egyéb felekezetektől, de örömmel fogadjuk a támogatást minden olyan, felelősen gondolkodó honfitársunktól, aki fontosnak tartja értékeink és közösségünk megmaradását. Meggyőződésünk, hogy Egyházunk megmaradása az egész magyar zsidóság, sőt a teljes magyar nemzet érdeke. Hiszen a több, mint 150 éves tradicionális magyar orthodox zsidóság az a gyökér, amelyből – vallási meggyőződésétől függetlenül – a mai magyar zsidóság egésze fakad, egyben szerves része az ezeréves magyar államiságnak is.

Letölthető .pdf formátumban ›

Keszler Gábor
elnök
Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.