Elul 17-én, vagyis a mai napra esik, hogy  a budapesti orthodox hitközség szeretve tisztelt s hódoló nagyrabecsüléssel körülvett főrabbija, Rabbi Jákov Koppel Reich זצ’’ל éppen 93 éve ezelőtt elköltözött az örök üdvösség honába.

Az évforduló alkalmából még inkább érezni lehetett a Talmudi Bölcs, Rabbi Chámá bar Chaniná szavait: „גדולים צדיקים במיתתן יותר מבחייהן שנאמר – nagyobbak az igazak halálukban, mint életükben”. S bár már nem élnek olyanok, kik Ráv Jákov Koppel Reich rabbit és Tóra-tudását életében látták ragyogni, biztosan állíthatjuk, hogy öröksége mit sem halványult, sőt még fokozódott az orthodoxia gondolkodói között.

1838-ban (svát 29.) született Verbón, ahol nagyapja – kiről nevét is kapta –, Jákov Koppel Altenkunstadt (1766–1835) volt a rabbi. A verbói rabbit, vagy ahogy legtöbben nevezték Reb Kopele Chárifot – az „éleseszűt”– a világhírű pozsonyi rabbi, a חתם סופר a 19. század eleji Talmud-tudósok elsőrangú szaktekintélyének nevezte. 

Reich főrabbi életén végignézve pedig nem csak nagyapja nevét, de nagy tudását is örökölte. Apja is elismert Talmud-tekintély, Ráv Reich Ávrahám Jechezkiél (1813–1888) trencsénbáni rabbi volt, aki fiát az ország két legnagyobb jesivájába küldte tanulni: Pozsonyba a כתב סופר mellé, és Nagyváradra Landesberg Jicchák rabbihoz.

סמיכה-ját a szobotisti rabbitól, Schauer Jiszráéltől kapta, akit a korszak nagyjai a prófétákhoz hasonlítva „ישראל הרואה”-nek vagyis „látónak” neveztek. A hagyomány úgy tartja, hogy 1859-ben azért halt meg, mert belebetegedett a fájdalomba, amiért a szobotisti zsinagógát távollétében a modern szellemben alakította át (vagyis a bimát a hagyományosan a tér közepi helyéről a frigyszekrény elé helyezték) az elöljáróság. Schauer rabbi egyik árva leányát Jákov Koppel rabbi vette feleségül és így a szentéletű apósa rabbiszékét is megörökölte. Az akkor 22 éves ifjúnak sikerült elérnie, hogy a szobotisti zsidók újból a hagyományok felé forduljanak és a bimát is visszahelyezzék az eredeti helyére, így megnyugvást szerezhetett egykori mesterének és felesége apjának is.

1868-ban a zsidó kongresszusba a tapolcsányi kerület őt delegálta képviselőjének, ahol az addig szelíd lelkűnek ismert férfiú a Tóra védelmében az orthodoxia harcosa lett, és mivel az újítók nem voltak hajlandók a kongresszus alapszabályaiba fogalmazni, hogy a שולחן ערוך törvénykönyv alapján élnek, ezért inkább a szervezeti különállás pártjára állt. 

A szobotisti és verbói hitközségek lettek az első orthodox hitközségek az országban. 12 évnyi szobotisti működése után az a megtiszteltetés érte, hogy nagyapja örökségébe hívták Verbóra, ahol nagy jesivát épített fel.

A 19. század végén még gyermekcipőben járt a pesti orthodoxia, minek élére 1872-ben az első rabbijául Szófer Chájim (1821–1886), a מחנה חיים szerzőjét, addig munkácsi rabbit sikerült megnyerniük – halála után azonban négy évig üres maradt a rabbiszék, miután azt, az egyik felkért, illetve meghívott rabbikiválóság sem akarta elfogadni. A visszautasítások mögött több ok állhatott nevezetesen, hogy a fővárosi még nem számított jelentős közösségnek – legalábbis létszámszerűen –, az intézményei sem voltak reprezentatívak, és sok jámbor rabbit Pest nagyvárosi jellege is elriasztotta.

Az előbbi felsorolásra viszont Reich rabbi nem hátrányként, hanem kihívásként tekintett és 1890-ben elfogadta a pestiek meghívását. Hatalmas munkája nyomán virágzó orthodoxia épült ki. Az ő erőfeszítéseinek köszönhetően épült fel a Kazinczy utcai nagyzsinagóga és iskola, a modern mikve, a városmajori Bíró Dániel kórház és szeretetotthon, továbbá a szeparált temetők.

1911-ben az uralkodó, Ferenc József királyi tanácsosi címet adományozott neki, 1927-ben pedig az orthodoxia felsőházi képviselője lett az országgyűlésben. A városmajori orthodox szanatóriumban, kedvelt pihenőhelyén hunyt el jud-zájin elulban, 1929-ben.