Ráv Schück szikszói rabbi
A polgári naptár szerint idén július 11-ére esik Ráv Schück Menáchem Mendel (1851–1927) szikszói rabbi évfordulója, támuz 12.
Régi rabbicsaládból származott, nagyapja a אמרי דוד szerzője, tokaji rabbi volt, aki a ישרש יעקב, nádudvari rabbi elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot.
A szülői házból Berettyóújfaluba került, ahol Blum Ámrám gáon tanítványa lett, onnét pedig Pozsonyban ment, ahol a שבט סופר egyik kiválósága lett.
Felesége, Rebecen Tojba a biharnagybajomi rabbi leánya volt. 1907-ben, mint szepesváraljai rabbi tartott drósét a szikszói rásekol leányának esküvőjén, mely olyan nagy hatást keltett, hogy rögtön rabbijuknak választották meg. Működése felekezeteken átívelő tiszteletet váltott ki az emberekből, amit jól példáz, hogy halála után a katolikus pap indítványára tíz napig szüneteltek a köztéri zenés rendezvények. Sírkőállításakor vejét, Jungreisz Árje Léb háLévi (1900–1944) rabbit választották utódjának. Egyszerűen faragott macévája a mezőlaborci temetőben található.
Emlékéből fakadjon áldás!