Reich Koppel Jákov jahrzeitja
Verbón született 1838 február 24.~én; régi bajorországi eredetű rabbicsaládból származott, nagyapja először Stomfán, majd Verbón lett rabbi, ahol jesivát alapított.
Reb Koppel Reich eleinte Nagyváradon, majd a Kszáv Szajfer vezetése alatt a pozsonyi jesivában tanult. Szmicháját Schauer Izrael ószombati rabbitól kapta, majd miután feleségül vette mestere lányát, rabbiszékét is elfoglalta 1859~ben. Nagyapja verbói rabbiszékét 1872~ben vette át, majd innen kapott meghívást Schreiber Chaim halála után négy évvel a budapesti ortodox hitközség vezetésére, és annak haláláig, 1929. szeptember 22~ig nagyformátumú, kimagasló szellemi vezetője, gáónja maradt.
Szülővárosa, Verbó képviseletében vett részt vett az 1868. évi országos izraelita kongresszuson, ahol az ortodoxia értékeit védelmezte, azonban a kongresszus után bekövetkezett a zsidóság szakadása, és a magyar ortodoxia 1870-ben létrehozta önálló hitközségeit és országos szervezetét.
Működésének ideje alatt jöttek létre, épültek fel az ortodoxia alapvető intézményei, mint a hitközségi iskola (1911) a székház (1912) a Kazinczy utcai nagy zsinagóga (1913) valamint számos egyéb zsinagóga, imaház és intézmények, ideértve a Gránátos utcai temetőt.
1927-ben az ortodoxia őt delegálta az újjáalakított magyar felsőházba, melynek egyben doyenje is lett. Ekkor történt, hogy a 89 éves rabbit bizalmasan felkérték, hogy maradjon távol az alakuló üléstől, mivel azt a mindenkori korelnök nyitotta volna meg, a kormány pedig nem akarta megkockáztatni azt, hogy a felsőházat, ha csak egyetlen napra is, de egy rabbi vezesse. Reb Koppel emberi nagyságát mutatja, hogy eleget tett a kérésnek és betegségre hivatkozva nem vett részt az első ülésnapon.
Urunk, tanítómesterünk, a bölcs Reb Reich Koppel Jákov 1929. szeptember 22~én, 5689. Elul 17~én hagyott itt bennünket. Temetése olyan nagyszabású külsőségek között folyt le, mintha egész Magyarország gyászolná nagy fiát; a kormány lovas díszegységet küldött ki, és gyászolók tízezrei kísérték a szent rabbi gyászmenetét Budapest utcáin.