Szefiró gondolatok
Peszáchtól a Tóra kinyilatkoztatásának ünnepéig folyik az ómer-számlálás, mely az idő múlására, életünk rövidségére figyelmeztet bennünket. Ma elseje, holnap másodika, tizedike, huszadika az ómernek és így tovább, míglen ómer-számlálásunk véget ér és mi a kinyilatkoztatás ünnepét üljük.
Így van az életben is. Tegnap, ma, holnap, míg a ma és holnap is tegnappá válnak, múlt gyanánt mered felénk életünknek javarésze és túlvilági lét rejtelmeinek megismerése gyarapítja lelkünket. Intő jel gyanánt lebegjen hát előttünk gyors tovasuhanása életünk napjainak, mulandóságunkra emlékeztessen bennünket.
„Három részre oszlik az éjjel.” – mondják a Bölcsek. Három szakra oszlik a mi földi létünk éjjele. Mert csakis a másvilági létben köszönt bennünket a valódi nappal, a valóság felismerésének napja diadalmaskodik ott a földi létben ápolt tévelyek ködfellegei fölött, és széjjeloszlatja azokat. De amíg itt e földön bolyongunk, mindaddig téves eszmék és hamis eszmények homálya környékez bennünket.
„Másmajró risajno chámajr najér.” – Első szakaszában az emberi élet éjjelének, ifjú korában vajmi könnyen hallgat az ember a testi kívánalmak szózatára. De kihamvad az ifjúság tüze, komolyabb korszak követi, váltja fel azt. Nemcsak saját magáért küzd, hanem családot alapítván hozzátartozóiért fáradozik. Ekkor már csöndesebb, szelídebb az örömökre. Ezen való élet szolgáltatta tapasztalat, hogy java része az embereknek érett korukban a családról való gondoskodás szerint kötelességének jelszavára hivatkozva, sok egyéb, épp oly szent kötelességek teljesítése alól ki szeretne bújni, fejeztetik ki a következő szavakban: „másmajró senijó kelóvim cajákim”. Második szakában az életnek fukarrá, zsugorivá válik az ember.
Végére beköszönt a „másmajró áchrajnó”, a földi lét éjjelének végső szakasza, amidőn már közel van a reggel, az öröklét hajnalhasadása. Őszi napsugárként ébred bennünk az Isten felé hívó vágy. Végre felismerjük a vallásban rejlő Isten-i erőt. Sajnos sokszor csak a késő aggkorban, a sír szélén óhajt a test kibékülni a lélekkel. Igyekeznünk kell hát akkor oltani a kártevő tüzet, amikor még lángol bennünk, és nem csak akkor igyekezni menteni a kárt, mikor már kialudt a tűz. Tekintsük kincsnek napjainkat, s használjuk fel azokat értéküknek megfelelően, az Isten-szolgálatba állítva.
Ráv Fischer Mordche Efrájim Fischl sárospataki rabbi tanítása.
Kép forrása.