Ünnepélyes kitüntetés-átadáson jártunk: prof. dr. Schőner Alfréd főrabbi, rector emeritus a 2024-es esztendő Scheiber Sándor-díj tulajdonosa
Hisszük, hogy a honi zsidóságnak vannak olyan örök irányjelzői, kiknek bölcs szavára zsidó felekezeti irányzattól függetlenül figyel az izraelita közvélemény, de mondhatjuk, hogy az összmagyar társadalom is.
E – szerencsére – népes csapat egyik alakja volt, Scheiber Sándor (1913-1985) főrabbi, a budapesti Országos Rabbiképző Intézet (a mai OR-ZSE) egykori igazgatója, nyelvész, irodalomtörténész, a nyelvtudományok doktora.
A róla elnevezett állami díj azoknak adható, akik kiemelkedőt alkottak a hebraisztika, a judaisztika, a zsidó vallás-, művelődéstörténet és az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén.
Mi is büszkén jelentjük, hogy az idei díjazott Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem nyugalmazott rektora, a magyar zsidóság egyik nagy bölcseletű tanítómestere.
Az Ybl-palotában megtartott ünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szeretetteljes módon villantott fel epizódokat az ünnepelt sokunk által is jól ismert példás életútjából.
Főrabbi úr megható szavakkal köszönte meg az elismerést, és három könnyfakasztó, de egyben pozitívumot is rejtő anekdotával emlékezett a díj névadójára, Scheiber Sándorra.
A szép ünnepségen Hitközségünket Keszler Gábor elnök és dr. Rosta Márton ügyvéd képviselte.
Tisztelt Schőner főrabbi úr, kedves Frédi, e helyről is gratulálunk az elismeréshez!