Zájin chesván: az Orthodoxia születésnapja
151 éves az Orthodoxia
A zsidó naptár szerint chesván 7-én, míg a polgári naptár szerint október 22-én volt 151 éve annak, hogy a magyar Orthodoxia önállóan megszervezkedett.
Az egykori különállást szükséges lépés volt, hiszen az 1869. évben megalkotott kongresszusi szabályzat alapján kialakított szervezetet Elődeink, kiváló gáonim és akkori világi vezetők nem találták alkalmasnak, hogy a hagyományos, hamisíthatatlan vallásosság megerősítésére és nem utolsó sorban féltették a שולחן ערוך-ban rögzített vallástörvények megtartásának lehetőségét. Ezért hát Elődeink harcot indítottak a zsidó vallás megmentésére, hogy a vallásos zsidóság önálló szervezetbe tömörülhessen.
Az Elődök küzdelme sokáig kilátástalannak látszott, megvalósulni látszottak a zsoltáros költő szavai: „אלה ברכב ואלה בסוסים ואנחנו בשם־יהוה אלהינו נזכיר – Azok hadiszekerekkel, emezek lovakkal vonultak fel, de mi Isten nevét hangoztatjuk.” S az Örökkévaló bizony igazságos, az elődök harcát siker koronázta, 1871. október 22-én hivatalosan engedélyt nyert az Orthodoxia önálló szervezete.
Száz-ötvenegy év távlatából meghatódva tisztelgünk Őseink előtt, akik fáradságot nem ismerve küzdöttek a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elődszervezetének megalapításáért. S jóllehet az ismert történelmi események okán mára hazánkban az Orthodoxia a magyar zsidó paletta talán legkisebb színe, ám annak ereje mit sem változott. A Kazinczy utcai zsinagóga és komplexum máig a vallásos zsidóság központja, mind szellemi, mind rituális szempontból, melynek megőrzése elsőszámú feladatunk.
A mai Orthodox nemzedéknek nem is lehet más feladata, mint hogy az elődök szellemében haladjon, ahogy Dávid király írja: „תחת אבתיך יהיו בניך – Atyáitok helyébe lépjenek gyermekeid”, amit Apák építettek, az erősítsék az unokák, erre kötelez minket a 151 éves évfordulóról való megemlékezés.
Kép forrása: MILEV.