Magyarország náci Németország általi 1944. március 19-i megszállása „az 1848/49-es magyar függetlenségi háborúhoz hasonló magyar szabadságharcra fogja egyesíteni az antináci magyarokat”. Nem, nem egy manapság divatos alternatív történelmi (1) regényből vettem az idézetet, hanem Horváth Lőrinc, a Denveri Egyetem speciális katonai kiképző szakának magyar történelmi  és földrajzi professzora vélekedett így egy kanadai lapnak adott nyilatkozatában (2) 1944. március végén.

Lehet, hogy Horváth prof. kiváló egyetemi ember volt, látnoknak azonban sajnos csapnivalónak bizonyult. A tragikus valóság mindannyiunk által ismert: új magyar forradalom helyett gettósítás, deportálás, sikertelen kiugrás, majd nyilas terror, esztelen utóvédharc jutott osztályrészül zsidó és nem zsidó magyaroknak a második világháború utolsó évében.

Két ismert történész, Kádár Gábor és Vági Zoltán az ezredfordulón így foglalta össze a magyar holokauszt tragédiáját (3) : „A magyar zsidóságot Európa szám szerint harmadik, a lakosság arányát tekintve második legnagyobb zsidó közösségét – a háború végén pusztították el. Akkor, amikor a túlélés, a németek nyilvánvaló katonai veresége miatt, elérhető közelségbe került. Magyarország „zsidótlanítását” a németekkel kollaboráló antiszemita belügyi vezetés utasításainak megfelelően, az a több mint két évtizeden keresztül zsidóellenes „gyűlöletbeszéddel” edzett, közel 200 ezer fős magyar közigazgatási és rendvédelmi apparátus (rendőrség, csendőrség) hajtotta végre, amely számára a rendszer kontinuitását és legitimációját a március 19. után hivatalában maradt Horthy személye biztosította. A deportálásokat az ő együttműködésük tette lehetővé. Ha ők passzív hozzáállásukkal tüntetően, vagy titokban szabotálnak, a legfeljebb 150 német „zsidóügyi tanácsadó” képtelen lett volna majd’ félmillió embert felkutatni, őrizni és elszállítani!”

Egy 2015-ös tanulmány rámutat: „németek által készített deportálási terv hat zónára osztotta az ország területét, amelyek egyenként egy- két csendőrkerületet foglaltak magukba. A zsidókat elsőként Kárpátaljáról szállították el, majd Észak-Erdélyből, Észak-Magyarországról, az Alföldről és végül a Dunántúlról. 1944 július 8-ig, két hónap alatt, több mint 430 ezer zsidót deportáltak Magyarországról, 95%-ukat Auschwitz-Birkenauba, ahol a döntő többségüket azonnal elgázosították.” (4)

Egységes a történészszakma álláspontja, miszerint a magyarországi zsidóság nagyobb részét meggyilkolták – a mai országterületre kalkulálva – a budapesti zsidóság kb. 40%-át, a vidéki zsidóságnak pedig mintegy 75%-át. Ez azt is jelenti, hogy lényegében nem volt olyan fővárosi zsidó család, amelynek ne lettek volna halottai, vidéken pedig fordított volt a helyzet: alig maradt olyan túlélő, aki ne családtagjai nagyobb részét veszítette volna el.

Kállay Miklós, 1942. március 9. – 1944. március 22. között magyar miniszterelnök (hivatalát a német megszállástól, március 19-től már nem láthatja el) a háború után közreadott emlékirataiban így próbálja árnyalni a védhetetlent: „Nincs mentség arra ami történt, legfeljebb egy enyhitő körülmény: a német uralom alá került országok közül Magyarországról menekült meg a legtöbb zsidó; több maradt életben Magyarországon, mint az összes többi németek által megszállott országokban együttvéve. Megkérném mindazokat, akik megmenekültek és minden embertársamat, vegyék ezt tudomásul és írják ezt javunkra.” (5)

Nem kérdés, hogy nem lehet az akkori politikai-katonai vezetést felmenteni a bekövetkezett tragédia alól, számos egyértelmű nyilatkozat történt a rendszerváltást követően a nyilvánosság előtt, ezek közül Áder János korábbi köztársasági elnök 2014. áprilisi gondolatait emelném ki:

„Az államfő a lengyelországi eseményen arra emlékeztette a jelenlévőket: mintegy félmillió honfitársa lelte itt halálát. Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt – idézte fel Áder János -, azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével zártak gettóba, majd deportáltak.

Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságára is figyelmeztetett az államfő, „mert fokozhatatlan tragédiájukat nem tetézhetjük a feledés bűnével” – mondta. Vértanúságuk örök időkre szóló tanulságot jelent Európának és az emberiségnek – fűzte hozzá -, „1944 tragédiájának a megértéséhez önmagunkkal kell szembenéznünk” – hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott: máig ható fájdalom, hogy a magyar állam nem szegült szembe „a német megszállók ördögi tervével”, a végső megoldás kikényszerítésével, sőt annak kiszolgálójává vált. „Az 1944. március 19-én megszállt Magyarország nem védte meg polgárait” – szögezte le. Áder János szerint erre sem mentségként, sem magyarázatként nem szolgálhat, hogy ez Európa sok más országában is így történt, az áldozatokat ugyanis senki nem adhatja vissza nemzetünknek.” (6)

Köztársasági elnök úr tíz évvel ezelőtti gondolatai ma is érvényesek, és megszívlelendőek. Idén – 2024-ben – 80. alkalommal emlékezünk a magyar holokauszt több, mint félmillió mártírjára, a túlélőkre, akik elviselték az embertelen bánásmódot, a kirekesztést.
A Magyar Kormány, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által biztosított forrásokból – melyből a zsidó egyházak és civil szervezetek részesültek – számos kegyeletteljes rendezvény lesz az emlékév során.

Figyeljék a MAOIH honlapját, közösségi médiafelületeit. Emlékezzünk együtt a magyarországi holokauszt 80. évfordulóján!

Rosta Márton

[1] Az alternatív történelem olyan világban játszódik, ahol a történelem eltér a megszokott történelem-szemlélettől. Az alternatív történelmi irodalom arra keresi a választ, „mi lett volna, ha a történelem másként alakult volna

[2] Kanadai Magyar Munkás, 1944. január-július (15. évfolyam, 26-52. szám)1944-03-30 / 38. szám, 2. oldal.

[3] História 20002000 / 3. szám / FIGYELŐ / KÁDÁR GÁBOR – VÁGI ZOLTÁN: A magyar holokauszt sajátos vonásai

[4] SEBŐK LÁSZLÓ: A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓK A SZÁMOK TÜKRÉBEN (Rubicon Online)

[5] Érdekes módon a magyar nyelvű izraeli lap, az Új Kelet folytatásokban közölte Kállay visszaemlékezéseinek egyes részeit, idézetem is innen származik. (Új Kelet 1955 VI.14. lapszám.)

[6] https://www.delmagyar.hu/orszag-vilag/2014/04/ader-auschwitz-magyarorszag-legnagyobb-temetoje