Zsinagógák

Alma utcai imaház

Bejárat: 1122 Budapest, Városmajor utca 60.

Imádkozás: szombat reggelenként 9:00-tól

Az orthodox hitközség Szeretetháza az egykori, 1920-ban alapított Bíró Dániel kórházának a kiegészítése volt, mely a Városmajor utca 64–66. szám alatt állt. Az ortodox ellátórendszer fejlődésének egyik utolsó állomása volt a Szeretetház kibővítése egy új pavilonnal a telek Alma utcai felén. 1937. január 10-én adták át a rendeltetésnek a kert felől kétemeletes modern stílusú házat, amely Fejér Lajos kormányfőtanácsos és Grünwald Miksa építészek tervei alapján épült.

Ennek a pavilonnak a földszintjén rendezték be az a Szeretetház imaszobáját is, mely egy nagyobb és egy kisebb teremből állt, előbbiben a férfiak imádkoztak, míg utóbbiban nők, illetve itt tartották a kidusokat is, – a két helyiséget egy rácsos, elfüggönyzött ablak kapcsolta össze. Az imaházat a bentlakókon kívül a környékbeliek is használják.

A MAOIH Alma utcai Szeretetotthonának felújítására és bővítésére 2016-ban írták ki a pályázatot, majd hosszasabb előkészületek után 2019-ben kezdődtek meg a munkálatok. Most, a felújítás első ütemében a zsinagógát költöztették a komplexum részét képező régebbi villaépületbe. Az ünnepélyes avatóünnepséget 2020. szeptember 6-án tartották. A méltóbb helyre költöztetett imaházat ezentúl a Városmajor utca felől U-alakban körbeölelt kertből lehet megközelíteni egy elegáns lépcsősoron keresztül, egy négyoszlopos portikuszon át. A tágas és fényes terű zsinagógát rézcsillárok üvegfüggős karjai világítják meg, a Tóra-szekrény, bima és az előimádkozó asztala a régi, megszokott berendezés részei.

Intézmények, szolgáltatások
A hitközség által üzemeltetve
  • /