A Szentélyek lerombolásának emlékezete
A Szentély lerombolása után elrendelték Bölcseink – áldássá legyen az emlékük! – hogy minden örömben meg kell emlékeznünk a Szentélynek az elpusztulásáról, miként írva van: „Ha elfelednélek Jeruzsálem, száradjon el jobbom, tapadjon nyelvem az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha nem emelem Jeruzsálemet örömöm csúcsára.” (Zsoltárok 137:5–6.)
Ezért rendelték el, hogy zsidó ember ne építsen magának kimeszelt és kifestett házat, amilyen a királyok épülete. Ne is meszelje be az egész házát, hanem vonja be agyaggal s azután meszelje be mésszel, de hagyjon rajta a bejárattal szemben egy négyzetrőfnyi területet meszelés nélkül a Szentély pusztulásának az emlékére. Azt, hogy ezt miért nem szokták most megtartani, nem tudjuk világos okát.
Ugyanúgy elrendelték, hogy aki vendégeinek asztalt terít, akár micva kötelesség örömlakomáján, ne tegyen oda egyszerre minden eledelt, amit a lakomára szánt. Hasonlóképpen, hogy a nők se ékesítsék fel magukat minden ékszerükkel egyszerre. A mennyezet alatt álló vőlegénynek hamut tesznek a fejére, oda, ahova a tefillint szokta tenni. Azon a kendőn, amellyel a menyasszonynak a fejét betakarják, ne legyenek sem ezüst-, sem aranyszálak. Az eljegyzés alkalmával a megfogalmazott szerződési feltételek felolvasása után is el szoktak törni valamely edényt a Szentély lerombolásának emlékére, de már repedt edényt vegyenek. Az esketés után a mennyezet alatt a vőlegény összetör egy üvegpoharat, mely már ép pohár is lehet.
Ugyancsak megtiltották zenének, vagy éneknek a hallgatását és nem szabad a lakomákon mást énekelni, mint amely dalokat például sábeszra rendeltek, más zsinagógai költeményeket is tilos dalolni.
Őrizkedjék nézni nem-zsidónak vadászatát, valamint a táncukat, vagy bármily örömünnepélyüket, és ha hallod a hangjukat, hogy hogyan vigadnak, te nyögj és búsulj, bánkódjál Jeruzsálem pusztulásán és imádkozzál érte a Szenthez – dicsértessék!
Még zsidók vadászatára is tilos elmenni, mert az a léhák összejövetele. Mindenfajta örömalkalom szerzése tilos, csak a vőlegényt és a menyasszonyt szabad megörvendeztetni akár énekkel, akár zenével, de még ott sem szabad mértéken túl vigadni. Tilos, hogy az ember ezen a földi világon nevetéssel töltse meg a száját, akár valamely micva teljesítés örömében is, mert azt mondja a zsoltáros: „akkor fog a szánk megtelni nevetéssel és nyelvünk ujjongással…” (Zsoltárok 126:2.)
