A MAOIH vezetői fogadták Izrael oktatási miniszterét és a Nagykövet Asszonyt Budapesten
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) elnöke és főtitkára vasárnap hivatalos látogatáson fogadta a Budapesten tartózkodó Yoav Kisch izraeli oktatási minisztert, Maya Kadosh izraeli nagykövet asszonyt és kíséretüket. A delegáció megtekintette a Kazinczy utcai Nagyzsinagógát, ahol a házigazdák a budapesti ortodox közösség szellemi és épített örökségét mutatták be.
A Nagyzsinagóga látogatása
A méltán világhíres kazinczy utcai orthodox Nagyzsinagóga bejárása során szó esett annak történetéről, építészeti értékeiről – díszítőművészeti megoldásairól –, valamint a Holokauszt alatti sorsáról és a háború utáni, de legfőképp a jelenlegi vezetés által elért újjáépítések mérföldköveiről.
A házigazdák kiemelték a jelenkori felújítások felelősségét, amelyek célja, hogy a zsinagóga továbbra is élő ima- és közösségihely maradjon.
Oktatási intézményrendszerünk és a közösségi szolgálat
A találkozón részletesen áttekintették a zsidó közösségek fenntartásában működő oktatási intézmények feladatát és mindennapi munkáját az óvodától az általános iskolán és gimnáziumon át egészen az egyetemek műödésekig. Különös hangsúllyal mutatták be a MAOIH fenntartásában működő Wesselényi utcai Maszoret Avot iskolát, ahol az orthodox közösség több mint 300 menekült ukrán család gyermekét fogadta be. Az intézmény magas színvonalú oktatást és biztonságos, támogató környezetet biztosít a menekült – gyakran traumatizált – családok gyermekeinek. A pedagógiai munka része a felzárkóztatás, a lelkigondozási és zsidó közösségi programokkal való együttműködés, valamint az értékalapú nevelés, amely a tanulmányi előrehaladás mellett a közösségbe való beilleszkedést is segíti.
Baráti vacsora és szakmai párbeszéd
A program zárásaként a MAOIH vezetősége baráti vacsorán látta vendégül a magas rangú küldöttséget. A kötetlen beszélgetésen a felek megvitatták az oktatás, a fiatalok bevonása, valamint a magyarországi zsidó kulturális örökség bemutathatóságának lehetőségeit, különös tekintettel a közösségi és iskolai, oktatási programokra.
Üzenet és köszönet Magyarországnak:
Yoav Kisch miniszter kiemelte és ezt az alkalmat is megragadta, hogy megköszönje Magyarország Kormányának „egyértelmű zéró tolerancia” politikáját az antiszemitizmussal szemben és az Izrael Államának irányába mutatott“rendíthetetlen barátságát”. Egyben hangsúlyozta az oktatás szerepét a gyűlöletkeltés elleni küzdelemben, az oktatást„az antiszemitizmus elleni első védőfalnak” nevezve, kiemelve, hogy a történelmi emlékezet ápolása és a kritikai gondolkodás fejlesztése hosszú távon biztosítja a társadalmi kohéziót.
Jelentőség a MAOIH és a magyar–izraeli kapcsolatok szempontjából:
A mostani találkozó egyszerre volt történelmi emlékezés és előretekintő szakmai párbeszéd. A Nagyzsinagóga bemutatása keretet adott annak megvitatásához, miként lehet a magyarországi zsidó örökséget a nevelés és közművelődés szolgálatába állítani – iskolai tananyagok, vezetett látogatások, ifjúsági projekteken át –, illetve hogyan kapcsolhatók be ezek a nemzetközi együttműködések hálózatába. A miniszter budapesti látogatása megerősítette, hogy az oktatás és a kulturális emlékezet területén széles a mozgástér a magyar–izraeli kapcsolatok további elmélyítésére.
A találkozó sikeréhez érdemben hozzájárult Maya Kadosh Nagykövet Asszony aktív közreműködése, aki 2025. tavasza óta vezeti az izraeli nagykövetséget Budapesten. Megbízatása a egyértelműen a kétoldalú kapcsolatok további erősítését szolgálja, hálásak vagyunk neki a közvetítő és hídépítő munkájáért.