A hitközség friss hírei

Jól halad a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség által meghirdetett rekonstrukciós program

„Ne ábrándozz, hanem cselekedj!” – a MAOIH vezetése megfogadta a magyar irodalom örök klasszikusának, Karinthy Frigyesnek aforizmáját, és a tettek mezejére lépett.

Nem is oly rég adtuk hírül, hogy megkezdődik a Jósika utcai imaház felújítása az Erzsébetvárosban. Már csak napok vannak hátra a 2023-as polgári esztendő nyarából, de a renoválás már a befejezéséhez közeledik a Jósika utcában. Az 1895-ben megnyílt, a több, a majd negyven esztendeje zárva tartott, volt Kattler Erzsébet-imaház – a templomot Kattler Bernát kalaposmester alapította elhunyt kislánya emlékére – egykoron fontos szerepet játszott az Erzsébetváros orthodox zsidó hitéletében.

Büszkén jelentjük be, hogy a felújított imaház ünnepélyes újra nyitására 2023. szeptember 5-én 18:00 órakor kerül sor, egyben ekkor kerül beiktatásra a közösség új, fiatal rabbija, és nem utolsó sorban a helyszínen fogjuk befejezni, az erre az alkalomra adományozott új Tórát is, hiszünk benne, hogy karöltve a MAOIH vezetésével egy megújult, dinamikus vallásos életet fog megjeleníteni Külső-Erzsébetvárosban.

Nem maradhat el a Jósika utca mögött a Kazinczy utcai nagy- és kis zsinagógák felújítása sem, a folyamat különböző közösségi oldalakon követhető is. Mindhárom felújítást részben nagylelkű magánadományok tették lehetővé.

A magánadományok további becsatornázása érdekében a MAOIH elindította a „Save the Hungarian Orthodoxy / Mentsük meg a magyar orthodoxiát” kezdeményezést.

Honlapja magyarul ezen a címen elérhető: https://savethehungarianorthodoxy.hu/,

angolul, pedig ezen: https://savethehungarianorthodoxy.hu/en/

Ezzel párhuzamosan elindult a projekt Facebook oldala is:

https://www.facebook.com/savethehungarianorthodoxy

Kérjük keressék fel a honlapot, és az egyes „projektek” aloldalain tekintsék meg a jelenlegi állapotokat bemutató videókat. Álljanak ezek a kisfilmek örök mementójaként annak, milyen nehéz helyzetet örököltünk, de emlékeztessenek arra is, hogy a tettvágy, a hit és a közös akarat milyen változásokat képes előidézni egy közösség életében.

Egy lassan emberöltőnyi lefelé tartó spirált állítunk meg most, és kérjük, legyen ön is részese a magyar orthodoxia újjáéledésének, lehetőségeik szerint kérjük támogassanak minket!

„Csak a fejlődés lehet a cél” – hisszük és tesszük rendületlenül!

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.

Búcsúzunk

Tisztelgünk Dr. Deutsch Zsuzsa, Malkele basz Menachem, a Szeretetkórház volt orvosigazgatójának élete és öröksége előtt,…