A hitközség friss hírei

Lehetnének e szebbek hajlékaink? Megvalósítjuk álmainkat!

Nem véletlenül fogalmaztunk így tényleges hivatalba lépésünk első napján, 2023. május 5-én: „Csak a fejlődés lehet a cél…”

A létfenntartást is gyakorlatilag ellehetetlenítő jelenlegi anyagi helyzet dacára elkötelezettek vagyunk, hogy visszaállítsuk zsinagógáink szépségét, amelyek a magyar orthodox zsidó közösség múltját, jelenét és egyben reménybeli jövőjét is képviselik.
Ez részünkről – izraeli és amerikai támogatóink szigorúan célirányos segítségével -, egyben tisztelgés is eleink előtt.

Ez a több, mint 150 éves múlttal rendelkező tradicionális magyar orthodox zsidóság, ez a csodálatos szellemi, vallási, kulturális hagyomány nem tűnhet el. Hisszük, hogy megújítható, hogy újra élettel tölthető meg. Másrészt azt is gondoljuk, hogy az egész magyar nemzet, nemcsak a magyar zsidóság számára érték, hogy ma Magyarországon lehetséges zsidó élet. Lehetséges egy színes, vibráló zsidó élet, a Holokauszt majd 80 évvel ezelőtti tragédiája dacára.
Hiszünk abban is, hogy a megújuló MAOIH segítségével Magyarország, és ezen belül Budapest egyik fő desztinációjává válhat a világ orthodox zsidó zarándokturizmusának.

A közösség mára már alig pislákoló régi fényét is igyekszünk visszahozni, hiszen elődeink nem azért építették ezeket a zsinagógákat, hogy azokat belepje a por, és az enyészeté legyen, hanem azért, hogy minden nap istentiszteleteknek adhassanak helyet. Elhatározásainkat az is erősen motiválja, hogy elhanyagolt zsinagógáink felújításával több olyan hívőt vonzzunk be, akik szeretnének bekapcsolódni a zsidó életbe.

A magyar orthodox zsidóság a történelem által is meggyötört, porladó zsinagógáinak felújítása és a zsidóság számára eddig örökre elveszettnek hittek újraavatása is mutatja örökségünk iránti tiszteletünket és az orthodox zsidó értékek iránti mély elkötelezettségünket.

Minden lépésünk, cselekedetünk azt igazolja, hogy Ám Jiszroél Cháj, a zsidó nép igenis él.

Keszler Gábor elnök
Oirechman Smuel rabbi főtitkár

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.

Búcsúzunk

Tisztelgünk Dr. Deutsch Zsuzsa, Malkele basz Menachem, a Szeretetkórház volt orvosigazgatójának élete és öröksége előtt,…