Bölcseink szerint „שיחת תלמידי חכמים צריכה לימוד”, az írástudók profán beszélgetései is becsesek és tanulságosak. Hátha még olyan kiváltságos szellemű tudósról van szó, mint Ráv Simon Szófer krakkói főrabbi fiáról, a pozsonyi חתם סופר unokájáról, aki a 20. század fordulóján Pápán élt és 1903 telén ott is hunyt el.

Foglalkozására nézve bőrkereskedő, de csak úgy mellékesen, mert élethivatása a zsidó teológiai tudomány kultusza volt. A ש״ס-t majdnem kívülről idézte és nem volt a zsidó tudománynak egyetlen olyan ága sem, melyet tökéletesen ne kezelt volna.

Midőn R. Kive Pópe atyja meghalt, akkor egy krakkói küldöttség kereste fel, hogy felajánlják a megüresedett rabbiszéket, ő azonban egy szerény gesztussal visszautasította. „Ismerem kereskedői mentalitásomat és nem merem az eszményi állást, nagyatyám örökét elfogadni.” Ez a szerénység és önzetlenség volt R. Kive fő jellemvonása. Pedig érdemes és megfelelő utóda lett volna atyjának, úgy tudásánál, mint jelleménél és különösen elragadó szónoki képességénél fogva a külsőleg is impozáns, hatalmas szép ember.

Rendszeresen adott háláchikus útmutatásokat, így például vejéhez, Fellner Joélhez – később sátoraljaújhelyi rabbihoz, aki egy időben Szombathelyen lakott – hetenként pontosan megérkeztek háláchikus válaszai. A sűrű, gyöngybetűkkel teleírt levelezőlapokat a szombathelyi בני תורה-k kézről-kézre adták, hogy elragadtatással olvassák mély tartalmán kívül, a ritka szép héber stílusát.

Mint kereskedő gyakran megfordult Bécsben, ahol mindig egy szegény asszonynál étkezett, hogy ezzel is támogassa őt. Ez az asszony viszont kevés vendégének olyan magas árat szabott, hogy azt egyszer már R. Kive is megsokallt, s ezért szelíden kérdőre vonta ételadóját, aki erre kopott ruhájára mutatott és így válaszolt: „Nem látja Schreiber úr, milyen jó sorban vagyok?” Mire ő így felelt: „Kedves lelkem, ha valaki mindennap ily drága helyen étkezik, mint maga, nem csoda, ha így néz ki.”

Egyszer Bécsből hazajövet a következő dolgot mesélte el R. Koreinnek: „Mit szól kedves barátom, én még sohasem láttam a királyt. Majdnem minden benedikcióra volt már alkalmam az életben, csak az uralkodóra való bróchót nem mondhattam még. Elmentem tehát a Burg udvarára és vártam, mikor robog ki a király kocsija, hogy

az előírás szerinti áldást mondhassam. Vártam, vártam, mire végül hosszas várakozás után harsány »Gewehr heraus« kiáltással az őrség feszes tisztelgő állásba állt és elrobogott mellettem egy fedett kocsi, amelyben azonban én csak egy magas uniformisba öltözött úr oldalszakállát láttam. Fél napi várakozás után, végül a bennem ébredő kétely miatt nem mondhattam el az áldást.”

R. Korein azt is megörökítette, hogy R. Kive sokáig hosszú lengő szakállt viselt, ám egy ízben rövidre vágta azt. Mindenki csodálkozására elmondta, hogy olvasta, hogy ha valakinek 3 ökölnél hosszabb szakálla van, az balga. Vett hát egy ollót, de ahelyett, hogy felülről mérte volna az előírt szakállnagyságot, alulról mérve vágta le. Az eredményen ő is megdöbbent, mire előkereste a széfert, s a következő oldaljegyzetet írta: „Igaza van a szerzőnek, mert míg nekem is 3 ökölnél hosszabb volt a szakállam, oly balga voltam, hogy azt rosszul vágtam le és ezáltal teljesen csúffá tettem magamat.”

Korein Dezső 1933-as írása alapján.