Sovúajszi készülődés az Orthodoxián
Sovúajsz a csodálatos esemény emlékezetét őrzi, amely Izrael gyermekeivel történt hét héttel az egyiptomi kivonulás után, amikor a Sínai-félszigeten letáboroztak a Sínai-hegy lábánál. Az esemény a Kinyilatkoztatás volt: az Örökkévaló kinyilvánította akaratát Izrael előtt. Ezt a Tízparancsolat kihirdetése jelezte. Bár a Tórát, amely összesen 613 parancsolatot tárjág micvotot tartalmaz, nemcsak ezek a parancsolatok alkotják, de ezek képezik az alapját. A Tízparancsolat vált a nyugati kultúrák többségének erkölcsi alapjává. Sovúajsz ünnepe annak a szellemi tanulságnak a jelentőségét emeli ki, hogy az elnyomás megszűnése és a politikai szabadság kivívása nem lesz teljes, míg meg nem koronázza a szellem, a fegyelem és a kötelességek egysége, amely a Kinyilatkoztatásban és a Tóra adásában teljesedett ki. (Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni c. művéből)
Sovúajsz egyben az új kenyér, az aratás ünnepe is. Midőn még állott a Jeruzsálemi Szentély, ezen az ünnepen mutatták be az új kenyeret, és ekkor ettek először belőle. Az ünnepre a nép Jeruzsálembe zarándokolt, és mindent virágokkal díszítettek. A virágokkal való csinosítás szokása máig megmaradt, a zsinagógák ilyenkor pompában úsznak.
E szép hagyományt ma, a Jantev bejövetele előtt a Kazinczy utcai Nagyzsinagógánkban Keszler Gábor elnök és a hitközség tagjai, dolgozói akként tartották meg, hogy jó hangulatban, közösen díszítették az orthodox zsinagógát, miképpen azt a kis fotógalériánkon is látható. Nincs is jobb „csapatépítő-tréning” ennél!
Git Jantev és Gut Sabesz minden kedves Hittestvérünknek!