A hitközség friss hírei

Új munkaszolgálatos dokumentumok az Orthodox Levéltár gyűjteményében

Ajándékozás útján került levéltárunk gyűjteményébe Dr. Hammer Ferenc pénzügyminisztériumi titkár, tartalékos főhadnagy, a m. kir. 101/29 munkaszolgálatos század 1945-ban halálra ítélt és felakasztott egykori parancsnokának személyes irathagyatéka, mely egy budai pincében, egy vulkánfíber bőröndben töltötte az elmúlt 80 esztendőt.

Hammer Ferenc 1942 nyarán vonult el a rá bízott MUSZ századdal a hírhedt monori bevonulási központból a doni harctérre. A század 214 zsidó tagjából csupán mintegy 70-en tértek vissza Magyarországra, a többieket Hammer már Monoron deklarált célja és utasításai szerint a keret a legkegyetlenebb kínokat okozva Ukrajnában és orosz földön meggyilkolta. Hammer maga legalább 4 zsidó ember vette el bestiális kegyetlenséggel. A századparancsnokot a Népbíróság már igen korán, 1945 tavaszán azonosította, és az eljárás végén, szeptember 17-én halálra ítélte, az ítéletet még aznap végre is hajtották. Hammer kegyetlensége akkoriban közismert volt, a perről rendszeresen és sokat tudósított a korabeli sajtó, ezeket a cikkeket felesége külön kigyűjtötte és negőrízte az anyagban. A kegyetlen keretparancsnokot az egyik augusztusi tárgyalás után a felháborodott hallgatóság a foglárokat is legyűrve meglincselte.

A bőrönd Hammer és felesége személyes levelezését, családi iratait, pályafutásának okiratait, önmagára nézve is igencsak kompromittáló teljes frontlevelezését, hadinaplóját, fényképeit, valamit a tárgyalás során keletkezett leveleket, iratokat, börtönből kicsempészett leveleit is tartalmazza, sajátkezű jegyzeteivel és a népbírósági per irataival együtt. Különösen figyelemre méltóak azok a kétségbeesett levelek, melyeket felesége érthetetlen módon volt muszosoknak küldött, hogy valljanak férje mellett, illetve volt tiszttársainak küldött hasonló kéréseit, melyek azonban rendre elutasításra találtak, többek között olyanformán, hogy „mindaz, amit Önnek elmondhatnék, szegény Feri ügyét nem szolgálná jól, éppen ellenkezőleg, jelentősen rontana helyzetén”.

Olyan különleges anyag ez, amely részletes bepillantást enged a jövő kutatói számára egy olyan ember torzult lelkivilágába, aki az itthon maradt felesége emlékezetében egy mélyen vallásos, dolgos családapaként maradt meg, a fronton azonban a legkegyetlenebb szadista tömeggyilkosok egyikévé vált, akinek közel több tucat ártatlan zsidó ember kínhalála szárad a lelkén.

 

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.

Pészách 5784

Tisztelt Hittestvéreim, kedves Olvasók! A Tóra Fényénél – Sokszínű orthodox zsidó életvilágok a hurbán előtt…