A hitközség friss hírei

Vasárnapi diplomáciai nagyüzem a MAOIH-nál

2024. március 10-én került sor a harmadik magyar köztársaság hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak az ünnepélyes beiktatására. Köztársasági elnök úr beiktatási ceremóniáján elhangzott beszédjéből iránymutató gondolatait szükséges kiemelni, jelesül:

„A zsidó-keresztény kultúra, a keresztény hit és a belőle fakadó értékvilág elválaszthatatlan tőlünk. Ezer éves államiságunk alapja, múltunknak szerves része, jelenünknek is meghatározója. Hazánk megkérdőjelezhetetlenül a Nyugat része, mégpedig tudatos elhatározással vált azzá.”

A történelmi zsidó egyházak részéről a MAZSIHISZ-t Prof. dr. Grósz Andor elnök, az EMIH-et dr. Köves Slomó vezető rabbi, a MAOIH-ot Keszler Gábor elnök képviselte.

E helyről is jó egészséget, sikeres államfői tevékenységet kívánunk hazánk új elnökének!

Többnapos magyarországi hivatalos látogatása keretében vasárnap kora délután Izrael Állam diaszpórai kapcsolatokért felelős minisztere, Ámicháj Chikli felkereste Hitközségünket. A Dob utcai székházban a MAOIH tárgyaló-delegációját Oirechman Smuel rabbi és főtitkár vezette. Az impozáns Kazinczy utcai zsinagóga megtekintését követően Oirechman rabbi rövid prezentációval egybekötött bemutatót tartott a MAOIH jövőbeni terveiről, elképzeléseiről. A jövő terveinek felvillantását követően a múlt – sokszor fájdalmas – pillanatait elevenítette fel Bíró Ákos levéltár igazgató különböző levéltári – részben a vészkorszakot idéző – dokumentumok segítségével. Ámicháj Chikli örömmel vette a tájékoztatást, nagy érdeklődéssel járta be a vallási és világi funkciójú épületegyüttes egyes részeit. A program munkaebéddel zárult.

 

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.

Búcsúzunk

Tisztelgünk Dr. Deutsch Zsuzsa, Malkele basz Menachem, a Szeretetkórház volt orvosigazgatójának élete és öröksége előtt,…