„Negyven nappal a magzat fogantatása előtt égi hang szólal meg és kihirdeti, hogy kinek a házastársa lesz majd.” (Szota 2/a)

Szeretnénk kedves olvasóinkat meg ismertetni a zsidó hit szerint helyes családalapítás módjával. Igen nagy nehézségekbe ütközünk, amikor olyan valaki számára próbáljuk ezt elmagyarázni, akinek életmódja távol áll a hagyományos zsidó úttól, de a mindennapok valósága arra kényszerít bennünket, hogy újra meg újra kísérletet tegyünk ezen gondolatok átadására, melyek segítségével talán némi hatást is gyakoroljunk a világra. Reményeink szerint szerény próbálkozásunk utat mutathat azok számára, akik a boldog családi élet megteremtésére vágynak.

Alapigazság, hogy egy házaspár közös élete valós értékeken és egymás őszinte megbecsülésén nyugszik és a házastársak egymás előtti feddhetetlensége biztosítja a kapcsolat szilárdságát. Azonban a nyugati kultúra alappelveire épülő kapcsolatokat az önző hedonizmus és az „élj a mának” felfogás jellemzi, azaz nem törődnek sem a múlttal sem a jelennel és csupán a pillanatnyi valóság képvisel számukra értéket. Mivel ez az életmód oly annyira elterjedt a világban, nem csoda, hogy a hajdan legendásan erős és tiszta zsidó családmodell eltűnőfélben van.

A Talmud Jevomojsz traktátusában olvashatjuk a 62. lapon: „Aki úgy szereti feleségét, mint saját magát, arról azt írja [Jób könyve]: ‘megéred, hogy békesség lesz sátradban’”. A Tóra tehát a házasság alapját a férj felesége iránti mély elkötelezettségében látja. A férj tiszteli és mindnnel ellátja házastársát – ezek a szavakat a Talmud egy olyan korban írta, amikor a népek körében teljes sötétség honolt, és a nők jogait semmibe vették. A feleség szerepe inkább egy cselédéhez volt hasonlatos, aki mos, főz, varr, takarít, és persze emellett kihordja, megszüli, szoptatja és felneveli a gyermekeket is. Egész élete nem szólt másról, mint férje szolgálatáról. Ebben a sötét korban különösen fényesen csillognak a Talmud bölcseinek szavai, amikor a feleség szerepéről és különösen a férj kötelezettségeiről beszélnek. Megállapításaik példa nélkül állóak voltak abban a korban. A talmudi előírások törvényerőre is emelkedtek. A Rámbám írja (A Házasság Törvényei 15.): „Bölcseink megparancsolták, hogy a férj jobban tisztelje és szeresse feleségét, mint saját magát. Ha nagy vagyonnal rendelkezik, akkor annak megfelelően juttasson számára. Ne fenyegesse feleségét, beszéljen vele kedvesen, és nem mutasson felé szomorúságot vagy haragot”. E különleges, tiszteleten és szereteten alapuló együttélés a mai napig jellemzi a zsidó hagyomány szerint élő házaspárokat, legyenek akár Magyarországon, Izraelben vagy bármely más helyen, ahol ortodox zsidó közösségek élnek.

Most nézzük meg az érme másik oldalát is, azaz a feleség viszonyát férjéhez. A Rámbán így ír erről: „Bölcseink megparancsolták a feleség számára, hogy a lehető legnagyobb tiszteletet tanúsítsa férje iránt, félje őt és tegyen meg mindent, amit kíván. Tekintsen rá úgy, mint egy vezetőre vagy királyra és kerüljön mindent, amit gyűlöl. Ez a szent zsidó nők és férfiak útja, akik tiszta házasságban élnek, és így válik otthonuk kellemessé és nagyszerűvé.”

A Tóra törvényei szerint működő házasélet, – melyben a felek egyaránt betartják egymás iránti kötelességeiket és jogaikat -, a biztosíték a hosszú távú kapcsolatra, az együtt töltött időskorra, a gyermekek kiházasítására, és az unokák és dédunokák jelentette örömökre. E kapcsolatokban a szülők együtt segítik gyermekiek életét, mind az öröm, mind a szomorúság pillanataiban. A legjobb példa a zsidó hagyományban gyökeredző házastársi szeretet fontosságára az a tény, hogy prófétaink mindig a házas felek közötti szövetséghez hasonlították az Örökkévaló és a választott nép kapcsolatát.

Az Énekek Éneke az egyik legszentebb vallási szövegünk, mely egy szerelmi vallomás Isten és Izrael népe között. Az irodalmi eszközökkel megfogalmazott vágyódás a vőlegény és a menyasszony egymás iránt érzett odaadását fejezi ki.

Ehhez hasonló az Izrael és a szent szombat közötti kapcsolat, mely szintén a vőlegényhez és a menyasszonyhoz hasonlatos. „Jer barátom a menyasszony elé” – a zsidó férfi teljesen átadja magát a szombat szentségének, örömmel és önfeláldozással. Ez a lelkesedés és ragaszkodás éppen olyan, mint a vőlegény vágyódása menyasszonya felé.

Ebből megérthetjük, hogy a fizikai vágy gyökerei az emberi lélek legszentebb mélységeiből táplálkoznak. Azonban ezen érzés, miközben aláereszkedik a legmagasabb szférákból az alsóbb szintekre, egyre inkább puszta kéjvággyá silányul.

Ezért aztán nem győzzük hangsúlyozni: Nem a telhetetlen, szabad szerelem az üdvös, hanem az a szeretet és gyengédség, melyről a próféta azt írja: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. És eljegyeztelek magamnak hittel és megismered az Örökkévalót.”

Hit, igazság, törvény, kegyelem, irgalom – ezek az alapvető elemei a házasság szövetségének mindörökké.

Azok a házaspárok, akik önző módon lépnek kapcsolatra és társukat csak eszköznek tekintik arra, hogy vágyaikat kielégítsék, nem számíthatnak hosszú távú együttélésre. Előbb vagy utóbb az ilyen család szétesik, és csonka családdá válik, melyben a gyermekek ide-oda vándorolnak és a szerencsétlen anyára hárul az életkörülmények megteremtése.

Milyen fájdalmas az elvált szülők gyermekeiknek keserű életét látni, akik kénytelenek egy támogató szülőpár és védelemző, meleg otthon nélkül felnövekedni. Sokéves pedagógiai tapasztalattal a hátam mögött kijelenthetem, hogy ezek a bizonytalanságban és szétesett világban élő gyermekek ugyan olyan támogatásra és segítségre szorulnak már kis koruktól kezdve, mint mentális problémákkal küzdő társaik.

Nem fogadhatjuk el azokat a baráti vagy annál szorosabb párkapcsolatokat, melyek célja már a kezdetektől fogva nem a házasság. Az ilyen kapcsolatok megvetendőek és állatiasak, melyeknek nincs célja és jövője. Ilyen esetben az ember eltékozolja legmeghittebb érzéseit a mulandó pillantokért, melyek oly gyorsan elillannak. Az ilyen viselkedés nem csak szégyent hoz a Tóra törvényei felett őrködő zsidó népre, de egykor még a nem zsidó társadalomban sem volt elfogadott, mert a rabszolgák céltalan és élvhajhász életmódjához hasonlították. Az ilyen kapcsolatot fenntartókkal nincs miről beszélnünk, mert nélkülözik az intelligenciát, az érzelmeket, az erkölcsöt és nem képesek megérteni felháborodásunk okát, mint ahogy az állatok sem fogják fel, hogy mit jelent egy erkölcsös és értelmes élet.

A Rámbám, amikor a zsidó és a nemzsidó házasság közötti különbséget taglalja, így ír (A Házasság Törvényei 1.): A tóraadás előtti időben a férfi kiment a piacra, kinézett magának egy nőt, és ha elhatározták, hogy összeházasodnak, akkor a férfi elvitte a házába, ahol együtt hált vele, s ezzel nőül vette. A tóraadás után Izrael azt a panacsot kapta, hogy ha egy férfi házasodni akar, akkor meg kell vásárolnia a nőt tanúk jelenlétében, s csak ezután válnak házasokká. A Tóra így írja: „Ha valaki feleséget vesz magának és bemegy hozzá.” Ez az eljárás a Tóra parancsa és kidusinnak vagy éruszinnak hívják mindenhol. Tehát a nem zsidók esetében a házas felek közötti kapcsolat létrejöttének vagy megszüntének alapja csupán annyi, hogy a férfi bevezeti a nőt házába, vagy elküldi onnan. A zsidó házasság ezzel szemben számos előkészülettel jár. Szükséges mind a két fél beleegyezése, és házassági szándékot kifejező eljegyzésre is. A vőlegénynek időt kell adnia a menyaszonyak, hogy az felkészülhessen a házaséletre és szokás, hogy meg is ajándékozza. Szükség van egy feltételeket pontosító szerződés (tenoim), majd a házasságlevél (keszuvo) megírására, melyben felsorolják a férj minden házastársi és anyagi kötelezettségét felesége irányában. Ezek a dolgok mind azt a célt szolgálják, hogy megteremtsék a biztos alapokat a felek közötti mély elkötelezettség kialakulásához.

(Ettől eltérően, a nem házassági szándékkal létrejövő párkapcsolatokat nem nevezhetjük emberhez méltónak. A Tóra törvényei szerint az ilyen kapcsolatban élőket nem tekinthetjük megbízhatónak vagy becsületesnek és ezért nem is tanúskodhatnak egy vallási bíróság előtt. Továbbá a népnek kötelessége súlyos büntetéssel súlytani az ilyen párokat, ahogyan a Rámbám is írja (A Házasság Törvénye 1/4), és ez Tóra egyértelmú igazsága.)

Befejezésképpen a következő tórai verset idézem (5Mózes7:6): „Mert szent népe vagy te az Örökkévalónak, a te Istenednek, téged választott ki az Örökkévaló, a te Istened, hogy légy az ő tulajdon népe mind a népek közül.”