A hitközség friss hírei

Kiket illetnek a Holokausztban eltulajdonított hitközségi regiszterek?

A New York-i szövetségi hatóságok 17 műtárgyat foglaltak le egy brooklyni aukciósházban, melyekről azt feltételezik, hogy azokat a vészkorszakban rabolták el eredeti tulajdonosaiktól, jelen esetben, többségében egykori hitközségektől – jelentette a Vos Iz Neias online újság.

A műtárgyak tekercsek, kézzel írott közösségi főkönyvek és emlékkönyvek javarészt a történelmi Nagy-Magyarország területéről. A tételek között szerepel egy különös művészeti értékkel rendelkező, gazdagon illusztrált kolozsvári pinkász is.

Az amerikai igazságügyi minisztérium még februárban kezte meg a vizsgálatot a Kestenbaum and Company aukciós ház ellen, miután többen – Hitközségünk is – jelezték, hogy 21 kikiáltott tárgy (közöttük számos magyarországi hitközség regisztere) a tulajdonosok, jogutódok engedélye nélkül szerepelt a listájukon.

„A Holokauszt idején illegálisan eltulajdonított kéziratok felbecsülhetetlen értékű történelmi információkat tartalmaznak, melyek a vészkorszak előtt élő zsidó közösségekben élő családok leszármazottjaihoz tartoznak. A hivatal reméli, hogy a mostani lefoglalás hozzájárul a Holokauszt előtti kelet-európai történelem helyreállításához.” – nyilatkozta a megbízott ügyvéd, Jacquelyn Kasulis.

Daniel Kestenbaum, a judaikákra szakosodott aukciós ház elnöke elmondta, hogy az eladó „megmentette” ezeket a műtárgyakat, miután azokat összegyűjtötte a tragikusan elhagyatott szovjet-blokk országaiból. Nyilatkozatában elmondta, hogy az aukciósház támogatja a szövetségi hatóságok munkáját, hogy megoldódhasson ez a „meta-történeti probléma”. Az aukciós ház teljes közleménye itt olvasható.

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.