A hitközség friss hírei

Merényletkísérlet a Dusinszky rebe ellen

Az Örökkévaló gondviselésének köszönhetően az elmúlt sábeszkor aljas merénylettől menekült meg Reb Dusinszky Joszef Cvi rabbi. A The Yeshiva Word beszámolója szerint szombat délután egy szekuláris férfi jelent meg a jeruzsálemi Smuél háNávi utcában, – ahol a Dusinszky bészmedres is van – és ott a rabbi holléte felől kérdezett. A férfit állítólag feldúlta egy korábbi jelenet, ami az unokahúga és a haszidok között játszódott le.

Máriv ima idején újból felbukkant, ekkor már késsel a kezében, azzal a feltett szándékkal, hogy a Dusinszky rabbit megölje. A zsinagóga ajtajában a közösség tagjai feltartóztatták, de miközben megakadályozták, hogy bejuthasson az imaházba, két haszid megsérült. ב״ה, a két férfi csak könnyű sérüléseket szerzett. Az elkövetőt – kinél pszichés problémákat diagnosztizáltak – a rendőrség elfogta. 

Reb Dusinszky Joszef Cvi a közösség harmadik rebéje, egyenesági leszármazottja, az unokája, a vele azonos nevű Dusinszky Joszef Cvi זצ״ל(1867–1948)huszti, később jeruzsálemi főrabbinak. A magyar származású Dusinszky rabbi köré, – kinek unokatestvére, Dusinszky Micháél Jicchák זצ״ל (1871–1939) rákospalotai rabbi volt – jeruzsálemi évei alatt kezdett el szerveződni népesebb csoport, mely végül egy külön haszid udvarrá nőtte ki magát. 

Eltérően más haszid közösségektől, mivel a „rebe” nem haszid háttérből érkezett, hanem a pozsonyi שבט סופר tanítványa volt, ezért a közösségben a mai napig keverednek az askenáz és a szefárd minhágim.

Érdekességképpen megemlítendő, hogy az első Dusinszky rebe halálát követően a jeruzsálemi önkormányzat a tisztelet jeleként egy utcát akart elnevezni róla, ám a rabbi fia, – egyben a második rebe – Dusinszky Jiszráél Mose זצ״ל (1921–2003) megtiltotta ezt a fajta tisztelgést arra hivatkozva, hogy ha esetleg sábeszkor végighajtana egy autó azon az utcán, akkor apja lelkének az iszonyú fájdalmat okozna. A hivatal így végül egy lépcsősort – מעלות דושינסקי – nevezetett el róla.

(Photo: Shuki Lehrer)

MAOIH hírek
A hitközség friss hírei
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség hivatalos közleményei és legfrissebb hírei.